-

Magunkról :: Táborvilág :: Projektjeink :: Kiállításaink :: Hortobágyjárók :: Dédunokák :: Publikációk :: Havi képmelléklet

Itt van minden, amire emlékszem, mert magam tapasztaltam, vagy elhittem.
A képek e tömegéből kiválasztom a hasonlókat, akár magam tapasztaltam őket,
akár a tapasztalat alapján másoknak hittem el, ezeket összeszűröm az elmúltakkal, s belőlük
kialakítom a jövendő tetteimet, az eshetőségeket s a várható sikert s végül mindent úgy mérlegelek, mint jelent.
                                                                       Szent Ágoston vallomásai. Liber decimus, 14.


Hortobágyi turizmus – arculatváltás küszöbén I.

Első nemzeti parkunk

UNESCO okmányban szentesített titulusát Hortobágy község központjában masszív kőtömbbe ágyazott márványtábla hirdeti. A kőalap: szomolyai dácittufa, ugyanaz az (ősi) építőanyag, amit az 1833-ra elkészült kilenclyukú híd építésére használtak.

A Hortobágyi Nemzeti Park az ember és a természet harmonikus együttélésének kiemelkedő példájaként 1999 óta a Világörökség része.

A nemzeti park – a létrehozása (1973) előtti éveket is beszámítva – fél évszázada küzd azért, hogy megfeleljen a kitüntető minősítésre feljogosító követelményeknek. Ezt célozza a táj meglehetősen tág (egyszer a földtörténeti korokba: évtízezres- százezres távlatba, másszor évszázados, illetve évtizedes időintervallumokba) helyezett „ősi állapotának” védelmezése és rekonstruálása (rehabilitálása), továbbá az ember és természet harmonikus együttélése köré képzelt és valóságos legendárium építgetése.

Külön tanulmányt érdemelne, hogy ez a radikális természetvédelmi beállítódás és a hozzá kapcsolódó ősiség-kultusz minden tiszteletet érdemlő eredményével és történeti-néprajzi hitelességű mintakövetési törekvéseivel együtt sem mentes a szélmalomharc önámításaitól és a könnyelmű mitologizálásba feledkezéstől. Honlapunkon a terepjárásaink során észlelt tények felvillantásaival erre évek óta rendszeresen visszatérünk. Nem vagyunk egyedül ezzel. (Azzal sem, ahogy észleleteinket a térségben illetékesek fogadják.)

Ez persze leginkább a gazdálkodás – természetvédelem – tájjelleg- és hagyományóvás összeférhetetlenségei terén okozott és okoz évtizedekre visszamenő konfliktusokat. Hortobágy utóbbi fél évszázados története az ellenérdekelt szervezetek (Hortobágyi Állami Gazdaság és annak utódszervezetei, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága, Halgazdaság, Hortobágy község önkormányzata stb.) ütközéseinek, kölcsönös „betartásainak” egymás hallgatólagos és időnként felizzó utálatának története.

A turizmust – elvileg legalábbis – mindez kevéssé érinti – kellene, hogy érintse. A normál turistát az élmény: a mindennapi életéből kizökkentő-rekreáló látni- és tudnivaló – prospektus-fordulattal élve – az ételben-italban, látványban, ismeretekben elé tárt és őt involváló „kaland” vonzza. Hortobágyon járva: a puszta- és pásztorkultúra-imázs, annak minden tartozékával.

Csakhogy a turizmus: a közkeletű Hortobágy-imázshoz kapcsolódó turisztikai kínálat a helyben élők véleményével jórészt egyező tapasztalataink szerint évről-évre szegényesebb és igénytelenebb. És egyre anakronisztikusabb: kiüresedőben – és a térségen kívül érvényes élménykínálat-standardokhoz mérve – lemaradóban van. A turizmusért elsősorban felelős HNPI mintha maga is belekövült volna kőbe vésett világörökségi titulusába: az ember és természet harmonikus együttélésének tételébe. Legendáriumába inkább.
A kitüntető minősítésnek megfelelő turisztikai attrakciókat persze „hozni” kell.  Hozza is a nemzeti park – mind nyögvenyelősebben és ötlettelenebbül. Ambícióit ugyanis nem ez, hanem – ugyancsak titulusából következően – a természet- és tájvédelem köti le. Sokféle tevékenységét leegyszerűsítve: a viharos története és hasznosítása folytán jellegéből többször kiforgatott puszta „visszavadítása” valamelyik ősi vagy ahhoz hasonlónak gondolt állapotába. Engedmények, önámítások árán, foltokban, kísérleti jelleggel legalább. Erőit eközben a hatósági ügyvitel többé-kevésbé hatékony ellátása, a táj- és természetvédelmi rendeltetéssel nehezen vagy sehogy sem egyeztethető főhatósági és egyéb elvárások (a felülről-kívülről diktált földügyletek, bérleti rendszer kiszerelése) is lekötik. Működéséhez hozzátartoznak a kormányzati ciklusonként – esetenként egy cikluson belül is – változó átszervezések, jogosítványváltozások, kényszerű igazodások, az ellenérdekeltségekkel folytatott küzdelem. Hasonlóan a hol elvont, hol rátestált feladatkörökhöz, amelyekben kompetenciája gyakran (és okkal) megkérdőjeleződik.  

Mindezt figyelembe véve, korántsem meglepő, hogy a turizmus: a Hortobágy-titulusból („ember és táj harmonikus…” stb.) is következő puszta-, pásztorkultúra-imázs erőteljes, kreatív és tömegeket vonzó megjelenítése a nemzeti park részéről évről-évre követhetően hanyagolódik. Jellemző adalék ehhez: amikor legutóbb a Pásztormúzeum avittságát és egy-két félrevezető hiányosságát szóvá tettem, a HNP igazgató asszonya azzal hárított, hogy ez nem rájuk, a turisztika országos ügynökségére tartozik >> ld. 2017. októberi havikép.

Igaz: a Pásztormúzeumba a HNP Látogatóközpontjából igazítják el az érdeklődőt, ahogy a központ kiüresedett kézműves udvarára is, ahol pár éve még a Kossuth díjas fafaragó művész, Galánfi András a pásztoréletről tartott előadásai vonzották a látogatókat. Galánfi rajzai megőrződtek, alakja viszont – hasonlóan az ősi mesterségek művelői körüli turista-nyüzsgéshez – ma már inkább csak az emlékezetben él.


Hortobágy. Kézműves udvar 2010.

A látogató lassan kénytelen beletörődni, hogy ha valahova nem tud eljutni, ha valami hiányosságba ütközik, az valamiképpen mindig másra tartozik. A többé-kevésbé helyreállított, majd nyomban bezárt kungyörgyi kilátótorony és romos környezete, az Állatpark egyre szűkülő és mind esetlegesebb kínálata például a Hortobágyi Nonprofit kft-re tartoznak. A kulcs a kft-nél.  >> Vagy ott sem. (Igaz: a kft viszont 2013 óta a nemzeti parkhoz, két hónapja viszont már megint nem a nemzeti parkhoz tartozik.)

Szellem, ötlet, megújulási készség hiányában maradnak a jól bevált rutinok: egy-két bemutató, vásár, darufesztivál. Továbbá az állatok behajtásának őszi és kihajtásának tavaszi rituáléja. Ez a szokványos látványon túl protokolláris esemény is egyben: információ a helybeliek számára a szervezet- és a hatásköri viszonyok (váltások és leváltások) közeli jövőben várható alakulásáról. (Ki kivel ül a hintóban, kik a díszvendégek, ki mondja a beszédet és abban hol vannak a hangsúlyok stb.)

A helyszínek és események rendszeres látogatójában így okkal vetődik fel a kérdés, hogy turizmus-e még egyáltalán az, amivel Hortobágyon szembesül?


Patkós                                                                                 Kadarcs

           
Pontosítva a helyszínt: amivel a nemzeti park magterületén szembesül. Ez a térséget átszelő 33-as út Patkós Csárda – Nyugati Fogadóház és a Kadarcs csárda – Keleti Főcsatorna közötti, az út két oldalán fekvő 15–20 kilométer mélységű terület pusztáit, községeit és telepeit foglalja magában, középpontjában Hortobágy községgel és annak tág közigazgatási körzetével.

Mit jelent-jelenthet itt a turizmus?
A turizmus, ami – közismerten – tömegjelenség, többnyire (Magyarországon mindenképpen) a nemzetgazdaság egyik húzóágazata, versenyben, a kínálati attrakciók folyamatos frissítésének kötelezettségével.

Folytatás: következő képmellékletünkben. Addig is és a továbbiakban is a jegyzetünkhöz – névvel vagy név nélkül – írt megjegyzéseket, tovább gondolásra késztető észrevételeket >> alapítványunk facebook oldalán szívesen fogadjuk.

Havi képmelléklet

Aktuális képmelléklet

2018 december

2018 november

2018 október

2018 szeptember

2018 augusztus

2018 július

2018 június

2018 május

2018 április

2018 március

2018 február

2018 január

2017

2016

2015

2014

2013

2012


:: TELEPESEK Társadalmi Múzeum Alapítvány :: Munkatársak :: Elérhetőségek :: Támogatás :: Kapcsolataink :: Rólunk írták ::
 
:: Copyright Saád József 2010 :: Web design Macskamenta ::