Magunkról :: Táborvilág :: Projektjeink :: Kiállításaink :: Hortobágyjárók :: Dédunokák :: Publikációk :: Havi képmelléklet

„…amilyen mértékben az emberek a saját kort mindig új kornak, ’újkornak’ tapasztalták, olyan mértékben növekedett a jövő kihívása. Ezért vonatkozik speciális kérdésünk a mindenkori jelenre és annak időközben elmúlt egykori jövőjére.”
Reinhart Kosseleck

2015 január

A hónap végén megkezdtük a forrásfeltárást Szegeden a megyei levéltárban és a Somogyi könyvtárban. Tavaszi terepmunkánk előkészítéseképpen, készülő Csongrád megyei füzetünkhöz − határsáv-kiadványaink negyedik darabjához − gyűjtjük az ismereteket.



Szeged, Dóm-tér. A Somogyi könyvtár bejárata.

2015. február

A hónap végén alapítványunk munkatársai a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjához kapcsolódó megemlékezéseken vettek részt Nagykanizsán és Kecskeméten.

Február 25-én Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Nagykanizsai Polgári Egyesület meghívására Nagy Mária és Saád József a Kanizsa TV-ben felvett csoportinterjút moderált a Vasember-ház Diósy-termében. Este a városi könyvtárban Dénes Sándor polgármester, Cseresnyés Péter, Nagykanizsa és a térség országgyűlési képviselője és Saád József kitelepítésekre emlékező szavai után került sor a polgári egyesület középiskolások körében meghirdetett vetélkedőjének eredményhirdetésére. A vetélkedő 2008 óta hagyományosan kamara kiállításhoz kapcsolódik. A kiállított tablók ezúttal a Zala megye társadalmát különösen súlyosan érintő „telepes” rabtáborok világát idézték fel. A kiállítást Papp János, a polgári egyesület elnökhelyettese rendezte.


Nagykanizsáról és környékéről Hortobágyra kitelepítettek csoportja.


Az esti rendezvény hallgatósága a városi könyvtárban

Február 27-én Alföldyné Dobozi Eszter igazgató asszony meghívására Saád József rendhagyó történelem órát tartott a kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Zeneművészeti Szakközépiskolában.


Történelem óra az intézet dísztermében

2015. március

Csongrádi füzetünkhöz ismereteket gyűjtve, megkezdtük terepmunkánkat a szeged-alsótanyai községekben. 12-én és 13-án − nem igazán kedvező időjárási viszonyok között − Ásotthalmon, Öttömösön és Zákányszéken jártunk, tájékozódtunk, interjúztunk.  



Ásotthalom − Kissor és környéke.

Végre a nyomdából is kijött Hortobágy örökségei c. kiadványunk. E-mailen is megrendelhető: telepesek@t-online.hu

Két és fél ezer család, több mint félezer településből, tizenként pusztai telepen összezsúfolva. A századközép vidéki magyar társadalmának szegmense, amelyben a bevagonírozás előtti és szabadulás utáni családtörténetek generációról-generációra követhetők, s ez a „nyomkövetés” perspektívákat nyit a mögöttünk hagyott társadalmi átrendeződések egészének értelmezésére is. Könyvünkkel − az eltérő értelmezések iránt is nyitottan − egyfelől erre teszünk kísérletet. Másfelől a nyomtatott forma feszes keretei alkalmat adnak arra, hogy felhalmozott és halmozódó ismereteinket, digitális adattárba foglalásuk előtt, illetve azzal párhuzamosan, szelektáljuk és rendezzük. …                                                                             Részlet az előszóból

2015 április

Levéltár, könyvtár, múzeum Szegeden − terepmunka a város környékén: Alsótanya és a Tisza-Maros szöge községeiben. 

Ásotthalom − Átokháza: Gátsor

A Klebelsberg-iskola és egykori tanulója: Földi Györgyné, Rozika

Tanyamúzeum és közösségi ház. 2010-ben épült.

Szőreg


Sétaközi beszélgetés a község múltjáról Bódiné Koszó Erzsébettel.

Szeged


A Tisza szálló, az ÁVH szegedi központja az ötvenes években.

És a hónap végén: látogatás Ebesre. 27-én a Széchényi Ferenc Kistérségi Tájmúzeum igazgatója, Eignerné Bartusz Andrea szervezésében bejártuk az egykori táborhelyszíneket. Az azonosításban Mezei János László alpolgármester, a valamikori zalai „telepes”, Vida Károly özvegye, Erzsi néni és Dusó István ny. pedagógus volt segítségünkre.


Itt állt a Nagy Béla-tanya


A „Babaliget” helye


A valamikori Horváth tanya helyén ma is működő üzemet találunk

2015 május

Május 7:
könyvbemutató Budapesten, az Írók boltjában.

Láng József, az Argumentum Kiadó igazgatója bevezetője után Hortobány örökségei – Kényszermunkatáborok és lakóik nyomában c. kiadványunkat Bögre Zsuzsanna szociológus mutatta be, aki a beszélgetést is vezette.

Gyakori kiszállásaink úti célja a hónap folyamán Szeged: a Csongrád Megyei Levéltár, a Somogyi Könyvtár, a Móra Ferenc Múzeum és − nem utolsósorban − maga a város volt. Füzetsorozatunk következő (negyedik) elemén dolgozva, utcáról-utcára jártunk, fényképeztünk, helyszíneket azonosítottunk. Itt éppen a Szent István tér és a Szent Mihály utca sarkán lévő szecessziós „Móricz-házat”, ahonnan (a Szent Mihály utca 9. sz. házból) – kb. 130 más szegedi családdal együtt – 1952. július 2-án éjjel Hortobágyra, az ebesi zárt kényszermunkatáborba hurcolták el Plesz Frigyest és családját. A műemlék épületet Móricz József szegedi postai tisztviselő megbízásából Raichle J. Ferenc építette 1910 és 1912 között.

2015. június

Júniusban – ideiglenesen – lezártuk kutatómunkánkat a Csongrád Megyei Levéltárban és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. Befejeztük szegedi és csongrádi kiszállásainkat is. Belekezdtünk viszont következő határsáv-füzetünk, a csongrádi megírásába. És – ezzel párhuzamosan – készül állandó kiállításunk a Csongrád megyei kitelepítésekről. Megnyitó Mórahalmon, augusztus végén.

Részlet a szegedi kitelepítéseket bemutató tablóból:


Megbeszélés a színház igazgatói irodájában. Dénes Leó polgármester, Ortutay Gyula, dr. Pálfy György.
1950. Szeged, Liebmann Béla fotója.
A Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből.


A Sztálin krt. 61. sz. ház, ahonnan dr. Pálfy György családját 1952. július 2-án Ebesre deportálták. A mai Tisza Lajos krt. 63. sz. alatti ház Gutenberg utcai frontján lévő erkélyes lakást Pálfy Miklós segített azonosítani.

2015 augusztus

Augusztus a Csongrád megyei kitelepítéseket bemutató füzetünk és kiállításunk összeállításával telt. Képeink a kiállítás 29-i bemutatóján készültek Mórahalmon, az Aranyszöm Rendezvényház aulájában. A bemutató a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesületének szokásos éves Csongrád megyei megemlékező összejöveteléhez kapcsolódott, amelynek megszervezését – most is – dr. Mari Albertné vállalta. A kiállítást Nógrádi Zoltán polgármester – a határterület aktuálisan is súlyos gondjai közepette – fogadta és nyitotta meg. Reméljük, hogy a kiállítás nyugalmasabb körülmények között végleges helyére talál.

·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·

·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·

·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·


2015. szeptember

Hortobágyot és » pusztai korrupcióban megfeneklett törekvéseinket hátra hagyva, rövid tanulmányutat tettünk Berlinbe. Bőröndjével együtt honi mániáit is magával cipeli ilyenkor az ember, így aztán a történeti időrétegek nyomába eredve, főleg az emlékezet helyeit jártuk naphosszat a városban. A látni- és tanulmányozni való helyszínek beláthatatlan bőségéből egyet − a legfontosabbak egyikét − emeljük ki itt:

Ezen a (só helyett) zúzalékkővel behintett, kiterjedt területen (Wilhelmstrasse 102) állt egykor a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (Sicherheitsdiensthauptamt - RSHA) épülete. Pompás palota, eredetileg Albert porosz herceg rezidenciája, ahova − diktatúrákban szokásos módon (1934-ben) − a hatalomgyakorlás legfontosabb intézménye fészkelte be magát, itt-ott birodalmibb fazonra igazítva Friedrich Schinkel eltörlendő múltat idéző műremekét, diktatúrákban ugyancsak szokásosan. Az épületet − Heydrich (1942-ig), majd Kaltenbrunner főhadiszállását − 1943-ban súlyos bombatalálat érte. A háború után helyreállítható lett volna, de 1949-ben felrobbantották, és maradványait is eltakarították. Azóta itt épület nem jöhet létre, ahogyan, nem messze innen, a Hitler-bunker helye is üresen maradt.

A németek emlékezetpolitikájuk alapelvét: az 1945-re − a náci civilizáció-(le)váltási kísérlet totális bukásának évére − vonatkoztatott „Stunde/Jahr Null”-képzetet, úgy látszik, a városrendezés terén is igyekeznek érvényesíteni. A zúzalékkő-sivatag végében elhelyezett dobozszerű építmény a nemzetiszocialista időszak dokumentációs és kutatóközpontja. 2010-ben nyitották meg. Mögötte a történeti és művészeti kiállításoknak helyet adó Martin Gropius Ház, szemben vele a berlini képviselők háza látható. A kép hátterében  a legutóbbi berlini arculatváltások talán legtöbbet vitatott pontjának, a Potsdamer Platz-nak felhőket karcoló ikertornyai sejlenek fel. Közelképben − kötelességtudó turisták lévén, előző nap a Sony Center monumentális sátorteteje alatti üldögélést se hagytuk ki − a tornyok és környezetük bámulatos világ. Innen, a zúzalékkő-sivatag pereméről nézve, ahol a térrel együtt az idő is kitágul, és rétegzetté válik, a tornyok óhatatlanul a felívelés és eltemetődés nyugtalanító perspektívájával szembesítik a szemlélőt.

Amit eddig láttunk, az a Terror topográfiája (Topographie des Terrors) elnevezésű szabadtéri kiállítás része, a Niederkirchnerstrasse (egykori Prinz Albert Strasse) és a Wilhelmstrasse által közrefogott területen. A Niederkirchenstrasse-hoz közelítve, a kiállítási tér másik − mozgalmasabb − részéhez kerülünk közel, s egyúttal a berlini fal (1961-1989) leghosszabbnak megtartott maradványát is megtekinthetjük. A fal előtt létrehozott, nyitott csarnokban az 1933-1945 közötti időszak történetét bemutató tablósor látható. Aki ezt végig járva, többet akar tudni a nemzeti szocializmus évtizedeiről, az a sor Gropius Ház végi részén ingyenesen betérhet az előbb említett dokumentációs és kutatóközpont épületének kiállítási tereibe. Betértünk, végigjártuk, végignéztük. A topográfiai megoldásokat illetően az épületen belül is, kívül is lehetnek kérdéseink, kétségeink. Az viszont kétségtelen, hogy tárgyilagosság és pontosság dolgában a terrorbemutatás honi felelőseinek bőven akadna itt ellesnivalója.

Telítődve a látottakkal, utunkat az egykori fal vonalában érdemes folytatni. A Niederkirchner- majd Zimmerstrasse-n, ahol − ahogy másutt is Berlinben − a DDR-korszak kissé ironikus-komikus-nosztalgikus felvezetésben előadott emlékei láthatók: a fal menti világot bemutató kiállítási terek, a szocialista időket idéző bolhapiac, a Trabi World-nek nevezett múzeum és shop, endékás cuccokkal. Ez egyúttal a „trabi-safari”- kiindulópontja is, ahonnan kipingált trabantokon lehet útra kelni, meg-megállva az egykori szovjet zóna nevezetes helyein.

Jobbra fordulva, a Zimmerstrasse és a Kochstrasse közötti rövid szakaszon állnak a Checkpoint Charlie bódéi, amerikai és szovjet katona kinagyított fotóival a nevezetes áteresztő hely ellentétes végein. A szovjet bódéhoz közel, a sarkon múzeum és egyben üzlet: a Haus am Checkpoint Charlie idézi a múltat. A Kochstrasse itt: a Friedrichstrasse kereszteződésében megtörik. Folytatása Rudi Dutschke nevét viseli. A névadást heves emlékezetpolitikai összecsapások előzték meg. Érthetően: az utca egyik oldalát ugyanis több száz méter hosszan éppen a Springer-székház üvegtömbje szegélyezi. Innen jobbra, a Lindenstrasse-ra fordulva, könnyen odaérünk a Zsidómúzeum (Jüdisches Museum) épületeihez.

Oda is értünk. Ugyanezen az útvonalon, ugyanezeken a pontokon megállva-befordulva-befizetve-körülnézve − másnap. Aznapra elegünk lett az emlékhelyekből. Helyben maradva, inkább a Gropius Ház pazar Mondrian-kiállítását néztük meg, s megfigyelhettük, hogyan konstruál a Mester terítéket egyetlen tükörtojásból álló reggelijéhez. Már ezért is érdemes volt kimenni.


Az üvegfal mögött: Berlin nevezetesebb történeti emlékhelyei.


A Wilhelmstrasse Niederkirchnerstrasse sarkán − falbontás után, a fal megőrzött szakaszával

2015. október

Szokásos beszámoló-előre tekintő kuratóriumi ülésünket 24-én, kurátorunk: Szűcs M. Sándorné, lelkész asszony abádszalóki hivatalában tartottuk meg.

S ha már arra vitt utunk, bejártuk a lászlómajori és tiszaszentimrei táborok egykori helyszíneit is.


Lászlómajor, az egykori tábori fogdának is helyet adó, mára teljesen átalakított épület. Jelenleg a helyi sertéstelep alkalmazottainak lakása.


A kitelepítettek emléktáblája a fogda falán, amit a tulajdonos-vállalkozó, Gorzás János – családja meghurcoltatásaira is emlékezve – állított.


Tiszaszentimre, Erzsébetmajor. A kitelepítettek emléktáblája a Návay-család valamikori birtokán álló Mária-kegyhely oldalán.

2015. november

Az alapítvány Tudomány napi könyv- és program-bemutatója a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban, november 3-án. Az esemény házigazdája Karbach Erika osztályvezető volt (FSZEK Szociológiai gyűjtemény). A programot bemutatta, és a beszélgetést vezette Csite András, társadalomkutató, ügyvezető, HÉTFA Kutatóintézet és Elemző Központ.

A bemutatóhoz kapcsolódó kiállítás a könyvtár II. emeleti tárlóiban.

2015. december

A hónap első szombatján Hortobágyon jártunk. Felfokozott várakozással. Azt olvastuk ugyanis az Origo november 26-i közleményében, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park Komplex Ökoturisztikai Fejleszésének befejeződésével és a létesítmények átadásával „Teljesen megújult Magyarország ikonikus tájegysége”. Egy október 15-i » internetes-előzetes szerint elkészült a „fejlesztések lelke”, a „turistaút” a Halastavaktól Hortobágy községen − a Hortobágy folyón átívelő gyalogos hídon át − Mátáig és a Fecskeházig, felfűzve a sok-sok turista-attrakciót. Egyebek mellett az alapítványunkat közelebbről érintő Kungyörgy-telepet is, ahol „útközben érdemes lesz pihenőt tartani (…) a régi víztoronynál, mely 24 méter magas kilátóvá alakítva kínál lehetőséget, hogy madártávlatból is megcsodáljuk a végtelen látóhatárt az álmatagon legelésző gulyákkal és a távolban meredező gémeskutakkal.”

Hát pihenőt, ahogy végig az úton − vagy min: kerékpárúton?, turistaúton?, felújított községi járdán? − egyelőre még Kungyörgyön sem érdemes tartani. A torony és környéke (is) építési terület. (Végig az volt az érzésünk, hogy a táj délibábos tradícióit követve, Hortobágy szerte kissé „patyomkinos” lehetett az objektumok átadása.) Ami viszont mégiscsak új: három év után kirakták a táblát. A 2012 novemberében nyertes − időközben a KEHOP-ot is megjárt − többmintkétmilliárdos” (egyébként 465 Ft-ra kiszámolt) projekt megvalósulóban van. A kivitelezés 2013. november 6-án kezdődött. Virtuáliában, gondolom, nyári itt jártunkkor kapavágást sem láttunk itten. A befejezés: 2015. szeptember 30. Éppen ideje volt tehát az átadási ceremónia lebonyolításának Hortobágy központjában.

A kivitelezés azonban mégiscsak valóságos, még ha arra nézve, hogy mi épül, mit állítanak helyre itt, és mi végett, arra nézve nincs eligazító tábla. (Kissé arrább: a Halastavak építési területén is a „fejlesztés” épül, államunk és az Európai Únió társfinanszírozásában.) Az objektumok meg majd megtalálják funkciójukat, vagy megkeresik nekik, a látogató pedig majd megtudja a beígért Hortobágyi barangoló c. kedvcsinálóban, amit egyelőre ugyancsak hiába kerestünk a Látogatóközpontban.

Az látszik, hogy a három évvel ezelőtti pályázatnyertes emlékpark-koncepciót valószínűleg átírták. A régi víztorony viszont, félig felújítva, úgy látszik, hasznosul, az egykor nyertes pályázatba kidolgozott − és időközben ellopott − programunk és a velünk együttműködő építész tervei szerint. Megismételjük: ha már három év múltán így (újra?) előkerült a „forrás”, akkor talán ideje lenne kiegyenlíteni alapítványunk másfél éves munkáját is. A torony funkcióját illetően a hortobágyi erőtérben megszokott rámenősség mintha tűnőben volna: a létesítményt beharangozó „kisszínesben” a Kungyörgy tornya, mint kilátótorony szerepel, amelynek magasából a vándor szeme megpihenhet stb.… Hát, majd meglátjuk.


A torony és környéke


Toronybelső

Kerékpárút a telep végén, a marhaistállók mögött. Lesz még munka ezen is. Egy villanyoszlopra mindenesetre kirakták a táblát, jelezve, hogy ez kerékpárút tényleg.

Kortörténeti adalékként a projekt Kungyörgyi részének időbeni alakulásához lásd az alábbi helyeket honlapunkon:
» 2011. március 18.
» 2012. november
» 2013. május
» 2014. január-április 
» 2015. január
» 2015. június 

Magunkról

Kurátorok

1% szponzorálás

Aktuális

Évről évre:

2017

2016

2015

2014

2013

2012

2011

2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

Dokumentumok

:: TELEPESEK Társadalmi Múzeum Alapítvány :: Munkatársak :: Elérhetőségek :: Támogatás :: Kapcsolataink :: Rólunk írták ::
 
:: Copyright Saád József 2010 :: Web design Macskamenta ::