Magunkról :: Táborvilág :: Projektjeink :: Kiállításaink :: Hortobágyjárók :: Dédunokák :: Publikációk :: Havi képmelléklet

„Pulik helyett vérebekkel
Ostor helyett fegyverekkel
Őrzik az embercsordákat
Ez a híre Hortobágynak.”
        Debreczeni József, kitelepített Hortobágyról zokog a szél c. verséből, Polgár-Lenin tanya, 1953. 

Árkus


A tábort és környékét dr. Hajdu Lajos azonosította az L-34-19-A-c61953 (1:25 000) térképszelvény részlete alapján.
HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténeti térképtár.

A Nyugati főcsatorna és az Árkus csatorna kereszteződésétől pár száz méterre eső árkusi telep légvonalban tíz kilométernyi távolságra van Hortobágy községtől. A Hármas fenék, a Szászfenék és a Csécsi mocsár: sivár, fátlan, mocsaras puszta övezte az Árkusi Állami Gazdasághoz tartozó kis majort, amely 1950. június végén kényszermunkatáborrá válván, fogadta a kitelepített családokat. Az első rabszállítmány: 104 család, 389 személy, Zala, Somogy és Baranya határ menti falvaiból, a telep szélén álló U-alakú juhhodály egyik szárnyában zsúfolódott össze. A hodály másik szárnyát a juhoknak továbbra is fenntartották.


A juhhodály egyik szárnya, 2006.
Fotó: Landauer Attila

A kisgyerekekkel érkezők egy részének a gazdaság barakkjában és a magtár melletti kis, párhuzamos házsor kiüríthető épületeiben szorítottak helyet. A rendőrőrs és később az iskola is az egyik házban rendezkedett be.

A juhhodály lakóinak szétrendeződése, s egyúttal az alaptábor áthelyeződése a telep központi részébe kora ősszel kezdődött. Ehhez a gazdaság két barakkot biztosított, a rabok pedig vályogházakat építettek a magtár környékén, a házsorokkal szembeni területen. Ugyanitt egy marhaistálló kiürítésével, a kantin, konyha és latrina kialakításával a következő évre nagyjából kialakult az árkusi rabtábor végleges képe.

A tábor kiépülésével egyidejűleg a zsúfoltság fokozódott, ugyanis 1951 tavaszától szinte havonta érkeztek az újabb transzportok az ország különböző részeiből. Árkus 830 fő körüli létszámával a nagy, társadalmi-kulturális tagoltságát tekintve a nagyon heterogén összetételű táborokhoz tartozik. 1951 folyamán kilenc kisebb-nagyobb rabszállítmánnyal bővült a major. Az első nagyobb csoportot április 3-án Nyírség két, határ közeli falvából: Tyukodról és Porcsalmáról, az utolsót november 14-én, a csurgói járás községeiből hozták. A közbe eső hónapokban a transzportok Borsod Tisza menti községeiből: Borsodivánkáról, Tiszabábolnáról és Ároktőről (augusztus 2-án), a Pest megyei Kisnémediből (augusztus 8-án), Szegedről (szeptember 16-án), Záhonyból és Sarkadról (október 4-én) érkeztek. A hortobágyi táborok között Árkus adott helyet a legtöbb − összesen 19 − görögnek, akik a negyvenes évek végén menekültek Magyarországra. Nagy részüket 1951. augusztus 22-én deportálták ide Budapestről, a kőbányai görög kolóniából, másokat a borzasi  tábor görög deportáltjai közül emelték ki a hatóságok. 1952-ben főleg táborközi áttelepítések révén: elsősorban Tedejről, szórványosan Mihályhalma és  Polgár-Lenintanya táboraiból áthozott családokkal és személyekkel bővült a létszám. 

·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·

·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·

Árkus meghatározó sajátossága, hogy olyan csoportok többé-kevésbé homogén tömbjeiből állt össze, amelyek kulturális háttere végletesen eltérő volt. Voltak itt arisztokraták és görög szabadságharcosok, a keleti végeken élő protestáns szegények és tehetősebb gazdák, dél-dunántúli katolikus falvakból való parasztcsaládok, deklasszált főhivatalnokok, a közigazgatás − kitelepítésük előtt még aktív − alkalmazottai, értelmiségiek és egykori csendőrök. Rendszerhű kommunista is akadt a táborlakók között. Sajátos csoportot képeztek a szegediek. Valamennyien 1945 előtti − többnyire idős −  katonatisztek voltak, akiket az egymás közt „Szálló a Fehér Ökörhöz” nevezett marhaistállóba szállásoltak be.


A marhaistálló 2005-ben üresen.
Landauer Attila felvételei

A kulturális sokféleség és az állandósult mozgatás miatt egyébként is nehezen konszolidálódó tábor összerázódására az első évben külön tehertételként nehezedett a korrupt és visszaéléseit brutalitással kompenzáló táborvezetés. A rabok (őrök által kijelölt) parancsnoka sorstársai ellen fordulva, összejátszott a rendőrőrssel és a gazdasági vezetéssel. Besúgók, rendőrökkel együttműködésre kész rabok valamennyi hortobágyi és nagykunsági zárt táborban voltak. A kápósodás beindulása árkusi specialitás. A visszaéléseknek és kegyetlenkedésnek − ugyancsak sajátos módon − külső hatósági beavatkozás vetett véget. 

Az állékony épületek: a magtár, a juhhodály, a marhaistálló és a kis házsor megmaradtak. Ezek, továbbá a telep szélén épült vadászház és néhány kisebb-nagyobb gazdasági épület alkotják a mai Árkust. A raboskodásuk helyszíneire visszajáró „telepeseket” a telep egyik szélén egy kis erdő és néhány nagyra nőtt nyárfa emlékezteti a táborra. Ezeket jórészt még ők ültették. A telep másik szélén, az Árkus folyó és a Nyugati főcsatorna kereszteződésénél bujtatással kialakított impozáns vízmű is emlékeket idézhet. Ezen is dolgoztak annak idején. A közigazgatásilag Hortobágy községhez tartozó kistelepülés legkönnyebben Tiszafüred és Hortobágy felől a 33-as útról levezető keskeny aszfaltúton közelíthető meg.


Árkus, bejárat a telepre, 2006. Fotó: Landauer Attila

Árkus

Borsós

Borzas-Mihályhalma

Ebes

Elep

Kócs

Kónya

Kormópuszta

Lászlómajor

Lenintanya

Tedej

Tiszaszentimre-Erzsébettanya

:: TELEPESEK Társadalmi Múzeum Alapítvány :: Munkatársak :: Elérhetőségek :: Támogatás :: Kapcsolataink :: Rólunk írták ::
 
:: Copyright Saád József 2010 :: Web design Macskamenta ::