Magunkról :: Táborvilág :: Projektjeink :: Kiállításaink :: Hortobágyjárók :: Dédunokák :: Publikációk :: Havi képmelléklet

„Pulik helyett vérebekkel
Ostor helyett fegyverekkel
Őrzik az embercsordákat
Ez a híre Hortobágynak.”
        Debreczeni József, kitelepített Hortobágyról zokog a szél c. verséből, Polgár-Lenin tanya, 1953. 

Borzas-Mihályfalva


A táborokat dr. Hajdu Lajos azonosította az L-34-19-C-a/1953 (1:25 000) térképszelvény részlete alapján.
HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténeti térképtár.

Borzas-tanya
helyét ma már épületmaradványok sem jelzik. A tábor azonosításához régi térképekre korabeli légi felvételekre van szükségünk. A tájékozódást ma is segítő földrajzi támpont a Nagy-darvas halom nevű kurgán, a kunkápolnási mocsarak közelében. Borzas tanya, amely 1950-ben már a Hortobágyi Állami Gazdaság egyik üzemegysége volt, a kunmadarasi réten, a mocsárvilágtól észak-keletre, a csapadékos vagy száraz időjárástól függően egy-másfél kilométerre helyezkedett el. A legközelebbi lakott település: Nagyiván légvonalban öt és fél kilométerre volt a tanyától. Ennek ellenére Borzas a hortobágyi táborvilág eldugott, esős időszakban gyakorlatilag megközelíthetetlen egységei közé tartozott. Elszigeteltségéhez az is hozzájárult, hogy területe a kunmadarasi szovjet repülőtér gyakorló terébe esett. Az alaptábort az 1950. június 25-én érkezett deportáltak hozták létre. Ez a 297 fős szállítmány azokból a baranyai családokból állt össze, akiket a június 23-i nagy határsáv-kitelepítés keretében hurcoltak el a Nyárád-Harkányi Síkság és a Villány − Mohács vonaltól északra és délre eső dombvidék sváb falvaiból.


Baranyai sváb család

Az elrendeződés napjaiban, 1950. június 27-én hatvani vasutas családokat: családfő nélkül érkezett asszonyokat és gyermekeket hoztak a tanyára. (Egyidejűleg a családfő-férfiakat Recskre deportálták.) A tábor feltöltése Somogy megyei kitelepítettekkel folytatódott.  A hatvaniak utáni legnépesebb csoport 1951 júniusában Fertőbozról érkezett. 1951. augusztus 22-én nyolc Budapestről kitelepített görögöt fogadott a tábor. November 13-án újabb szállítmány érkezett Somogy megye tizenhárom községéből. Az állami gazdaság központja és a rendőrőrs a tanya kúriaszerű épületében rendezkedett be, a rabok első szállítmányai az istállókban kaptak helyet, a később érkezők barakkokat építettek maguknak. A tábor kiépítése 1950–1951-ben a létszámbővüléssel párhuzamosan folytatódott, s mire végleges formája és rendje kialakult, helyzete a környékén folyó lőgyakorlatok és gyakorló bombázások miatt tarthatatlanná vált. 

Mihályhalma

A borzasi tábort 1951–1952 fordulóján átköltöztették Nádudvar közelébe, a Hortobágyi ÁG Borzastól légvonalban mintegy nyolc kilométernyire fekvő mihályhalmi telepére. A rabok a telep központjában álló magtár melletti istállóba („százas”) és két Borzasról átszállított, illetve újonnan épült barakkba költöztek. A létszám 480 fő körül stabilizálódva, Mihályhalmán lényegesen nem változott.

Barakkok Mihályhalmán. Fulmer István fotója, 1953

A táborrendszer egészét tekintve, Borzas-Mihályhalma a közepes nagyságú táborok közé tartozott. Összetétele a csúcslétszám idejére vegyes képet mutatott: társadalmi státusok, nyelvi és etnikai kötődések sokféleségét egyesítette. Karakterét ugyanakkor mindvégig a svábok közössége határozta meg. A tábornak ez a jellegadó magva mindvégig maga mögött tudhatta az otthon maradt rokonság-szomszédság támogatását. A rendőrök hozzáállása a csomagküldéshez meglehetősen ambivalens volt: tiltották is, korlátozták is, engedték is, − többnyire szemet hunytak fölötte. A tábor működtethetősége ugyanis jórészt a sűrűn érkező csomagokon is múlott. A dél-baranyai falvak így jelentősen hozzájárultak a Borzas-Mihályhalma fenntartásához. Az élelmiszerszállítmányokra az őrök, sőt a gazdaság vezetősége is ráfűződött: a csomagok visszatartásán, dézsmálásán túl a rabok és őrzőik közötti ügyletekre is volt példa. A tábor életét megrázó atrocitások és konfliktusok is részben erre a sajátos egymásrautaltságra vezethetők vissza. Borzas és Mihályhalmáról korabeli fényképek is készültek. A felvételek a borzas-mihályhalmai körülmények viszonylagos „lazaságának” és Fulmer István háromfai diák leleményességének köszönhetők, akinek sikerült megtartani és a szabadulásig rejtegetni fényképezőgépét.

·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·

·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·

·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·


Borzas, rizsgyomlálás előtt. A képen Becker József (Szajk) látható. Fulmer István fotója.

A borzasi tábor az üzemegység gazdasági épületeivel együtt mára nyomtalanul eltűnt. Mihályhalma Nádudvartól mintegy tíz kilométernyire, megbízható aszfaltúton ma is felkereshető. A Borzasról áttelepített deportáltak első szálláshelye: a „százas” istálló felújítva (a kép bal oldalán) és a magtár fehérlő épülete ma is áll. Közelében, a híd innenső oldalán, a kitelepítettek és utódaik a tábor emlékét megörökítő márványoszlopot emeltek.


Mihályhalma, 2007–2009.
Fotók: Landauer Attila és Horváth Endre.

Csapadékmentes időben a magtár mellől kiinduló földúton Borzas-pusztára lehet jutni. A tábor helyszíne, korabeli térképekkel felszerelve, néhány órás gyalogtúrával Nagyiván felől is felkereshető. Egyik út sem ajánlott. Borzas-puszta és a kunkápolnási mocsárvilág a turista forgalom elől elzárt terület: részint fokozott védelemre szoruló természeti érékei miatt, részint azért, mert − állítólag − máig őrzi az egykori lőgyakorlatok maradványait. 


A Mihályhalmáról Borzas-pusztára vezető út Bakosnál,
2009 augusztusában. Fotó: Horváth Endre

 

Árkus

Borsós

Borzas-Mihályhalma

Ebes

Elep

Kócs

Kónya

Kormópuszta

Lászlómajor

Lenintanya

Tedej

Tiszaszentimre-Erzsébettanya

:: TELEPESEK Társadalmi Múzeum Alapítvány :: Munkatársak :: Elérhetőségek :: Támogatás :: Kapcsolataink :: Rólunk írták ::
 
:: Copyright Saád József 2010 :: Web design Macskamenta ::