Magunkról :: Táborvilág :: Projektjeink :: Kiállításaink :: Hortobágyjárók :: Dédunokák :: Publikációk :: Havi képmelléklet

„Pulik helyett vérebekkel
Ostor helyett fegyverekkel
Őrzik az embercsordákat
Ez a híre Hortobágynak.”
        Debreczeni József, kitelepített Hortobágyról zokog a szél c. verséből, Polgár-Lenin tanya, 1953. 

Lászlómajor


Hajdu Lajos helyszínrajza az L34-18-C-b és L-38 D-a/1953 (1:25000) térképszelvény részlete alapján.
HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténeti Térképtár.

A képre kattintva nagyobb térkép nyílik.

Lászlómajor a tiszaszentimrei ÁG üzemegysége a Kunhegyes – Tomajmonostora – Kunmadaras települések által bezárt háromszögben, annak megközelítőleg a közepén. A II. világháború előtt Nemes János gróf (korábban: Magyary Kossa Géza) birtokához tartozó többfunkciós mintagazdaság volt, középpontjában zöldségszárítóval, -daraboló és élelmiszer-sűrítmények (levesporok, -kockák) előállítására szakosodott gyártó üzemmel. Az alapanyag zömmel a major zöldségekre és fűszernövényekre specializált, belterjesen művelt kertészetéből származott. Ennek a háború alatt és után kifosztott gazdaságnak a maradványaira telepítették 1952 júniusának utolsó napjaiban az 1952. május 29-én Vas megyéből elhurcolt családokat. A május végi vasi (un. „pünkösdi”) kitelepítés családjait − közel 400 személyt − először a tiszaszentimrei tábor: a „Kilences tanya” udvarán pakolták le. A vasiak egy hónapon át a szabadban (rögtönzött sátrakban) voltak, illetve a tanya még elfoglalható helyiségeibe szorultak be, míg végül nagyobbik részük (256 fő) számára helyet találtak a szabad dolgozók elbocsátása-áthelyezése révén kiürített Lászlómajorban. Nemsokára a „Kilences” felszámolása is megkezdődött: az alaptábort alakító csongrádiakat és (kisebb részben) baranyaiakat, somogyiakat, továbbá a vasiak maradékát átszállították a tiszaszentimrei ÁG központjába: Erzsébet majorba. (L. ehhez: a tiszaszentimrei táborok leírását.) A szétrendezés folyamatában Lászlómajorba is jutottak családok, így annak létszáma az őszi hónapokra 300 fő körül stabilizálódott.
A családokat a major egykori cselédlakásaiba, gazdaság mellékhelyiségeibe zsúfolták be. A tábor rendőrőrsének parancsnoka: Király Péter korábban a „Kilencesben” teljesített szolgálatot. Működése során a túlkapásai révén hírhedt tiszaszentimrei módszerek érvényesítésére törekedett. A táborlakók nagy része az ötvenes évek elején még működő kertészetben és az állattenyésztésben dolgozott. A távolabbra kijáró munkásokat főleg a környék szétvert-kiürített tanyáinak bontásán és a major környékén is beindított rizstermelés vízépítkezésein foglalkoztatták.
         Fennállásának nem sokkal több, mint egy éve alatt új szállítmány nem érkezett a táborba. Lászlómajor kizárólag a vas megyeiek, s azon belül döntően az őrségi magyarok és a Rába völgyi szlovének: a magyar területre eső Vendvidék gyűjtőhelye. A két, tájspecifikus hagyományvilágába zárult csoport családjainak társadalmi, vagyoni-birtokosi státusa nem sokban különbözött. Ebből a szemszögből nézve, Lászlómajor homogén tábor. Parasztok, falusi kisegzisztenciák tábora, akik maguk mögött hagyott otthonaikban: csoportos és külön álló szórványtelepüléseik több lábon álló, kis gazdaságaiban: szereik világában (őrségiek) és erdőbe ékelődött tanyáikon (vendek), a tisztes szegénységet alig meghaladó körülmények között éltek. „Előírásos” kulák nemigen akadt közöttük.

·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·


A képre kattintva nagyobb ábra nyílik.

Társadalmi összetételük differenciáltsága nyelvi, felekezeti, etnikai és etnográfiai sajátosságaikból: a református magyar őrségiek és a szlovén (vend) katolikusok különbözőségeiből adódott. A szlovének egy tömbben kerültek Lászlómajorba: Apátistvánfalváról és annak településrészeiről főleg, továbbá Felsőszölnökről, Kétvölgyből és Szakonyfaluról. A tábor összlétszámához mért arányuk 30 százalékos. Az őrségiekből a tiszaszentimrei szétrendezés során Erzsébet tanyára is jutott, lászlómajori arányuk 45 százalékos. Ők az Őrséget sújtó második átfogó „tisztogatás” áldozatai: közel egy harmadukat Kerkáskápolnáról, Őriszentpéterről, Nagyrákosról, Kisrákosról, Magyarszombatfáról és Hegyhátszentjakabról telepítették ki. Lászlómajor többi családja − a tábor lakóinak kb. 25 százaléka − a Velemértől Peresznyéig húzódó, vasi határövezet többi községéből, közöttük a járási székhelyről: Szentgotthárdról került ki. Összefoglalásképpen, a korabeli ellenség-kategóriák szerinti besorolást alapul véve, a táborlakók

  • 80-85 százaléka „földkulák”: néhány holdas, egykori erdőbirtokos paraszt;
  • 5-6 százalékuk „kupec, ill. ipari kulák”: erdőhöz, földhöz ugyancsak kötődő molnár, bognár, fuvaros, vendéglős stb.

A többi „politikai kulák”: kitelepítésének időpontjában már deklasszált vagy még aktív tisztségviselő, illetve értelmiségi. Körükben a „régi rend” képviselőit egy katonatiszt és egy körjegyző, továbbá három − visszaparasztosodott − csendőr képviseli.

Kényszermunkatábor-korszaka után, Lászlómajor − megváltoztatott profillal − visszatalált mintagazdaság jellegéhez. Négyzetrácsos művelésű kertészete, kísérleti gazdaságként sokáig a DATE kutatóhelyeként működött. A major az utóbbi években ismét magántulajdonba került, kertészete régen felszámolódott, a környékbeli rizstermelés nyomai itt-ott még kivehetők. Gazdája legutóbbi ott jártunkkor: 2006-ban illetve 2008-ban állattenyésztéssel foglalkozott. A tábor időszakából három istálló és a rendőrségi épület (a fogdával) fenn maradt, a többit lebontották. A telep légvonalban Kunmadarashoz is Kunhegyeshez is közelebb fekszik, mint Tiszaszentimréhez. Tiszaszentimre felől Kunhegyes felé tartva, Tomajmonostora után, a hetes kilométerkőnél balra fordulva, kis betonozott bekötőúton érhető el. Az úttal párhuzamosan csatornamaradvány látszik. Ez a Nagykunsági Főcsatorna egyik mellékága volt, s Lászlómajornál kanyarodott el. Tiszafüredről – Tiszaigar és Tiszaörs érintésével – a Kunmadarason áthaladó, 34-es számú főúton, vagy a vele párhuzamos, Tiszaszőlőst, Tiszaszentimrét és Tomajmonostorát érintő alsóbbrendű, de valamivel rövidebb útvonalon juthatunk el a tábor egykori helyszínére.


Lászlómajor, a „Hetvenes” istálló, 2008.

Árkus

Borsós

Borzas-Mihályhalma

Ebes

Elep

Kócs

Kónya

Kormópuszta

Lászlómajor

Lenintanya

Tedej

Tiszaszentimre-Erzsébettanya

:: TELEPESEK Társadalmi Múzeum Alapítvány :: Munkatársak :: Elérhetőségek :: Támogatás :: Kapcsolataink :: Rólunk írták ::
 
:: Copyright Saád József 2010 :: Web design Macskamenta ::