Magunkról :: Táborvilág :: Projektjeink :: Kiállításaink :: Hortobágyjárók :: Dédunokák :: Publikációk :: Havi képmelléklet

„Pulik helyett vérebekkel
Ostor helyett fegyverekkel
Őrzik az embercsordákat
Ez a híre Hortobágynak.”
        Debreczeni József, kitelepített Hortobágyról zokog a szél c. verséből, Polgár-Lenin tanya, 1953. 

Polgár − Lenin tanya


Hajdu Lajos helyszínrajza az L34-7-A-d és L-34-7-B-d/1953 (1:25000) térképszelvény részlete alapján.
HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténeti Térképtár.
A képre kattintva nagyobb térkép nyílik.

A Lenin tanya a hortobágyi puszták északi peremén, tizenkét kilométernyire Polgártól, a Bödönháti Állami Gazdaság majorja volt. Az itt kijelölt és közel három és fél éven át − 1950. június 23. és 1953. október 31. között − fenntartott kényszermunkatábor földrajzi szempontból nem tekinthető „hortobágyi tábornak.” A közeli Tedejhez hasonlóan Hajdúsághoz tartozik. A Leninről elnevezett kis major a II. világháború előtt, Horti-tanya volt, amelyet − talán a kínálkozó kontraszthatás végett − annak idején Horthy Miklós tanyájaként is emlegettek. A hort/hortos valójában tájföldrajzi fogalom. A tábortól északra eső terület az 1952/53-as katonai térképeken Horti-legelőként szerepel, s tőle délkeletre, körülbelül másfél kilométerre, közvetlenül a Polgár–Hajdúnánás út melletti 94, 3 méter magas halom (kurgán?) a Horti királydomb nevet viseli. (A mai térképeken Királydombként van feltűntetve.) A tanya a második világháború előtt − állítólag − a Szerencsi Cukorgyár kísérleti gazdaságának telepe volt, ahol főként cukorrépa vetőmagot állítottak elő.

Az első telepes rabszállítmányt: 366 személyt 1950. június 24-én vagonírozták ki, Polgár közelében, a nyílt vasúti pályán. Valamennyien Ormánság szorosan vett néprajzi határainál tágabb övezetéből: a Drávamenti síkság Gyöngyösmellék − Nagyharsány közötti harminc kilométeres határ menti sávjának falvaiból érkeztek. A magukkal hozhatott vagyontöredékektől (jószágoktól, szerszámoktól, kerékpártól stb.) a kivagonírozás helyszínén megszabadították őket, a táborba már csak a legszükségesebb személyi holmival kerültek. Ennyi ember számára Lenin tanya nagyon szűkösnek bizonyult. A táborlakóknak állami gazdaságban végzett munkájuk − napi élelmük megszerzése − mellett szállásaikat is építeniük kellett, lehetőleg a tél beálltáig. Miután nagyjából elrendeződtek, a következő év júliusa és novembere között, újabb csoportok érkeztek, főleg az Alföldről, legtöbben (33-an) Kunmadarasról. Összlétszámuk 75 fő körül mozgott, a táborlétszám − a nehezen követhető áthelyezéseket, ideiglenes és végleges elbocsátásokat is beszámítva − 440-450-re emelkedett. A kitelepítések újabb hulláma − ugyancsak több csoportban − a következő év nyarán és kora őszén érte el a tábort. Sokfelől: Dunántúl és az Alföld nyolc megyéjéből, továbbá néhányan Budapestről érkeztek, tizenegyen börtönből „szabadultak” Lenin tanyára. A tábor létszáma 1952 végén 610 fő körül mozgott. Még egy turnus érkezett: a kunmadarasiak második (1953. január 6-i) kitelepítéséből származó csoport: azok, akiket helyhiány miatt Borsósról átirányítottak Lenin tanyára. A táborlétszám ezzel 610-620 főre emelkedett. Lenin tanya a nagyobb alföldi táborok közé tartozott: a táborközi munkaerő-mozgatások következtében előfordult, hogy a létszám átmenetileg 650 fő fölé emelkedett.

A Lenin-tanyára telepítettek lakhelyei. Landauer Attila helyszínrajza. A képre kattintva nagyobb ábra nyílik.

A 96 ormánsági családot − a táboralapítókat − szűkös helykínálat fogadta: egy sőrés istálló, egy kis, ablaktalan juhhodály, egy raktárépület, egy katonai barakk, egy juhhodállyal egybeépített és egy külön álló lóistálló, továbbá a tanyásgazda − rendőrőrsnek és brigádvezetőknek fenntartott − lakása. Egy éves fennállása alatt a tanya sokat fejlődött. Némi iróniával mondhatnánk azt is, hogy névadója szelleméhez híven, a nevezetes lenini jelszó alkotó értelmezése jegyében: a kommunizmus egyenlő: rabmunka, plusz az egész kényszermunkatábor villamosítása. Az újabb rabszállítmányok már kivilágított telepre érkeztek. A tábor határait éjjel villanyfény jelezte, és az áramfejlesztő kapacitásának bővítésével, Vitályos Béla, volt katonatiszt terve alapján, a táborlakók a telepen belüli épületek részleges villamosítását is megoldották. Az alaptábor létszámának megduplázódása folyamatos építéssel járt. Két év alatt két vályog- és egy téglaépületet húztak fel, a tábori élet végéig folyt az épülettoldalékok hozzáadása, helyiségek leválasztása, a környezet rendezése. A tábor felszámolásának évében készült katonai térképen (L.: fent) 17 építmény dokumentálja a „telepesek” építőmunkáját. A hortobágyi táborokat másutt is jórészt a raboknak maguknak kellett kiépíteniük. Lenin tanya sajátossága, hogy itt a rabok − amennyire ezt lehetőségeik engedték − megpróbálták a szűkös és nyomorúságos tér formálását a táborviszonyok között adódó elemi igényekhez igazítani. Az esős őszi és téli időszakban járművel gyakorlatilag megközelíthetetlen táborhoz a Polgár felé vezetőkövesútból elágazó makadám utat építettek. A kínzó vízhiányt és a fertőzés veszélyét gémeskút megásásával igyekeztek elhárítani. Orvosi szobát, kismama-szobát különítettek el, tábori boltot, két üzemi konyhát rendeztek be. Nem valósult meg ugyan, de a funkcionális rendezettség iránti igényt mutatja a táborterületre készült fásítási terv fenn maradt dokumentuma. Az utolsó évben a rabok közvetlenül a táborhoz kapcsolva, ültetvényes kertet alakítottak ki. A kertészet, terményeivel együtt a gazdaságé volt, de a táborlakóknak is jutott belőle.

·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·

Lenin tanya Hortobágy rosszabb táborai közé tartozott. A rendőri bánásmódhoz kezdettől fogva hozzátartozott a fizikai bántalmazás, megalázás és túlkapásokra hajlamos fegyelmezés, az elesettekkel (gyengékkel, betegekkel, haldoklókkal) szembeni kíméletlenség. A gazdasági vezetést és a közvetlen (brigádvezetői) munkairányítást általában a „telepes” munkaerő kizsigerelése uralta. Hat családfőt internálva, hónapokra kivontak a táborból, amikor szóvá tették az állami gazdaság visszaéléseit. Mindezt valamelyest ellensúlyozta a táborlakók − élettereik kiépítésében is megmutatkozó − önszerveződési készsége, a tábori belvilág viszonylag élhető légkörű kisvilágainak alakulása. Feszültségek, konfliktusok, kenyérharc, helyezkedés, besúgás, kasztosodás Lenin tanyán is volt. Akadtak benne ugyanakkor olyan személyiségek is, akiknek érzéke-hajlama volt arra, hogy saját nyomorúságukon túltekintve, könnyebbé tegyék a táborélet elviselését. Az önképzés, a „belül” megoldott és tartalmassá tett gyerekfelügyelet, a hitélet kis szigeteinek alakítása, a kulturális igényszint fenntartása, a társalkodás és humorra hangoltság készségének ébren tartása jórészt rajtuk múlott.
Az első nagy szállítmányt: az ormánsági református magyarok, s a velük együtt érkezett néhány Dráva menti katolikus horvát család csoportját a következő két évben még kilenc kisebb-nagyobb rabszállítmány követte. Tájegységek jellegadó csoportjaira és megyékre összpontosítva: Nagy- és Kiskunságból (Kunmadarasról, Fülöpszállásról, Izsákról), a Hajdúság román határral érintkező pereméről (Esztár, Álmosd), továbbá szórványosan Zalából, Vasból, Győr-Sopron, Fejér és Komárom, Bács-Kiskun és Szabolcs megyékből. A szembetűnően heterogén társadalmi összetételű tábor domináns − a táborlétszám 85-90 százalékát kitevő − népességét a földjéről, kis- és középbirtokosi, önellátó vagy kisárutermelői státusából szakította ki a kitelepítés. Az elhurcolásuk idejére már deklasszált „régi rendet” az 1945 után agrárproletár státusukba visszanyomott csendőrök, néhány pályaváltásra kényszerült katonatiszt, köztisztviselő, innen-onnan − leginkább börtönből, internálótáborból, kitelepítésből − átirányított „urak” képviselték. Négy arisztokrata is akadt közöttük: a megkínzott, rokkanttá vert, emiatt munkára képtelen gróf Almásy Pál, a szegedi Csillag börtönből, az első szállítmánnyal, családjával érkezett Selmeczi Miklósné gróf Somssich Mária; valamint Mária grófnőnek a hozzájuk később, az elepi táborból átkerülő édesanyja és bátyja.

A sűrű egymásra rétegződésnek kitett − sok és sokféle rabszállítmányt fogadó − viszonylag nagy létszámú táborok esetén a heterogenitás a tábortársadalom szegmentálódásához, széteséséhez, az elesettek pária helyzetbe sodródásához vezethet. Lenin tanyán, fennállásának több mint három éve alatt alapvetően ennek az ellenkezője ment végbe. Ez jórészt arra vezethető vissza, hogy itt a „parasztok” és az „urak” körében egyaránt akadtak szervezéshez értő, együttműködésre, közösségépítésre hajlamos egyéniségek. 

Lenin tanya egykori helyszíne a Polgár − Hajdúnánás közötti úton közelíthető meg. Polgár felől tíz kilométer megtétele után balra fordulva, a táborlakók emlékoszlopa mellett nyíló kis bekötőúton − elődjét a rabok építették − egy-másfél kilométert tovább haladva, lehet elérni a tábor helyét. A Hajdúnánás felől érkezők tizennégy kilométer után érik el – ebből az irányból értelemszerűen jobbra fordulva – a bekötőutat. Épületmaradvány már nem, csupán az építőanyag és egy betemetődött kút maradványai emlékeztetnek a hat évtizeddel ezelőtti kényszermunkatáborra. 


Lenin tanya. Kútmaradvány. 2006

 

Árkus

Borsós

Borzas-Mihályhalma

Ebes

Elep

Kócs

Kónya

Kormópuszta

Lászlómajor

Lenintanya

Tedej

Tiszaszentimre-Erzsébettanya

:: TELEPESEK Társadalmi Múzeum Alapítvány :: Munkatársak :: Elérhetőségek :: Támogatás :: Kapcsolataink :: Rólunk írták ::
 
:: Copyright Saád József 2010 :: Web design Macskamenta ::