Magunkról :: Táborvilág :: Projektjeink :: Kiállításaink :: Hortobágyjárók :: Dédunokák :: Publikációk :: Havi képmelléklet

„Pulik helyett vérebekkel
Ostor helyett fegyverekkel
Őrzik az embercsordákat
Ez a híre Hortobágynak.”
        Debreczeni József, kitelepített Hortobágyról zokog a szél c. verséből, Polgár-Lenin tanya, 1953. 

Tedej


Hajdu Lajos Lajos helyszínrajza a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténeti Térképtár L-34-7d/1953 (1:25 000) térképszelvénye alapján.
A képre kattintva nagyobb térkép nyílik.

A tedeji tábor „telepeseit” a Hajdúnánás − Büdszentmihály (a mai Tiszavasvári) közötti vasúti szakaszon, az országúttal párhuzamos, nyílt pályán: Tedej megállója közelében vagonírozták ki. A célállomás a Tedeji Állami Gazdaság állattartó telepe volt. A vasúti sín bal oldali töltésétől pár száz méterre fekvő telep 1951 decemberétől 1953 novemberéig rendőri őrizet alá vont kényszermunkatáborként működött.

Az első nagy rabszállítmány: a „Mikulás napiak” közel 350 fős csoportja 1951. december 7-én érkezett Vas és Zala megyéből, közel azonos arányban. Még el sem rendeződtek, mire − december. 21-ére (J. V. Sztálin állítólagos születésnapjára) − megérkezett a bácskaiak és a somogyiak 150-150 fő körüli − szállítmánya. Az utóbbi két megyére összpontosított kitelepítésbe szórványos akciók áldozatai is bekerültek: családok és egyedül állók Tatáról, Szombathelyről, Nagykanizsáról, Esztergomból, Érdligetről, továbbá kiskunsági és mosoni községekből. Az egy hónap leforgása alatt feltöltött tábor létszáma a későbbiek során végig 660-680 között volt, legnépesebb hónapjaiban 700 fő körül mozgott.

A tedeji tábor merítőbázisa. Landauer Attila térképvázlata. A képre kattintva nagyobb ábra nyílik.

Tedej a múlt század elején kis fürdőházzal egybekötött tanya melletti vasúti megálló volt, Hajdúság északi és Szabolcs (Nyírség) déli peremének találkozásánál, félúton Hajdúnánás és Büdszentmihály között. Innen lehetett a legjobban megközelíteni a két község határában tanyákkal, tanyabokrokkal beépült területet. A negyvenes évek végén felszámolták a tanyás gazdaságokat, betagosított földjeiken termelő szövetkezeteket hoztak létre. Az állami gazdaságot a három hajdúnánási tszcs katasztrofális működésének ellensúlyozására hozták létre 1949-1950-ben, ugyancsak betagosított földeken. A hortobágyihoz hasonló mintagazdaságnak szánták, amihez itt a termőhelyi adottságok − kiváltképpen a nyírségi részeken − jók voltak. A tőke, főleg pedig a hozzáértő munkaerő, hiányzott. Ezt a hiányt kellett pótolniuk az 1951 végén betelepített raboknak, akik közül sokan jószágot és munkaeszközt is hozhattak magukkal, amit a gazdaság azonnal birtokba vett.

A táborlakók elhelyezésére − az egymás közt az orosz tyurma (börtön) szóra utaló kifejezéssel „csurmának” nevezett − számozott tömegszállások: ló- és tehénistálló, felvonulási épület, sebtében felhúzott (nedves) vályogépület szolgált. A zárt területnek nyilvánított tábor a telep közepén húzódó út egyik oldala mentén építetett sőre-, bivaly-, ellető istállóból és a közöttük-mellettük kijelölt csurmákból állt. Mindenkinek nem tudtak helyet szorítani a telepen. Több család − ők jártak jobban − kiszorult az istállók közül, a zárt területen belüli, még el nem bontott tanyákra. Az ÁG központja és a − Tari József főtörzsőrmester vezette − 12 fős rendőrőrs a bűzös telepen kívülre esett. A hortobágyi rabgazdaságokhoz hasonlóan, a tedejinek is munkásigazgatója volt, Szép Dezső (eredeti foglalkozását tekintve, állítólag kéményseprő), aki a mezőgazdasághoz mit sem értett. Ugyancsak a hortobágyiakhoz hasonlóan, a középvezetők között itt is akadtak szakemberek, akik szót értettek a „telepes” rabokkal.

·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·

Tedej gyűjtőtábor volt: sokféle táj, település, kultúra, foglalkozás, szakértelem gyűjtőhelye. A táborlakók több mint 80 százaléka négy határsáv megyéből érkezett: a vasi hegyhát községeiből, Őrségből, Göcsejből, a Kerka-Mura és a Dráva menti kisközségekből, Észak-Bácska népesebb falvaiból, sok esetben − Bácska esetében kizárólag − ugyanazokból a településekből, amelyeket a határövezet 1950. június 23-i kitelepítése is érintett. Anyanyelvüket, kulturális kötődéseiket tekintve: magyarok és − Vas-Zala.-Somogy-Bácska sorrendjében −szlovének (vendek), horvátok, szerbek (rácok), svábok és bunyevácok. Nagyon különböző vagyoni helyzetükből kiszakított parasztok, gazdálkodó, iparűző, kereskedő falusi családok. A táborban a korábbi száz holdas − esetenként a határon átnyúló kettős birtokos − gazdák néhány holdas parasztokkal, Jugoszláviából menekült napszámosokkal, etnikai identitásukat és pártállásukat váltogató, egykori partizánokkal, a kishatárforgalom lehetőségeivel élő falusi kisegzisztenciákkal: kereskedőkkel, üzlettulajdonosokkal zsúfolódtak össze. Megközelítőleg 20 százalékra tehető a határövezeten kívüli településekből érkezettek: kitelepítésük idején már jórészt deklasszáltak, bizalomvesztett szakmunkások, értelmiségiek, korábbi funkcionáriusok aránya. Tedejen budapestiek is voltak, jelenlegi ismereteink szerint öten.

A foglalkozási szerkezet ennek a változatosságnak megfelelően alakult a táborban: az autószereléstől, az állatorvosláson és a rizstelepek gát- és árasztási rendszerének tervezésén át a hegedűkészítésig mindenre akadt szakember. Aki képes volt rá, belefelejtkezett a munkába, hajtotta magát a nyomott bérezés mellett is elérhető előnyösebb pozícióért. Sokan: öregek, gyerekek, rokkantak nem voltak képesek erre. A táborlakók felét ők alkották. A rendszeres munkára fogható 15-60 év közötti korosztályok aránya alig haladta meg az 50 százalékot. Tedejen gyakori volt a rabok áthelyezése Hortobágy többi kényszermunkatáborába. A vezetőség igyekezett megszabadulni a munkaképesség szempontjából leértékelődő táborlakóktól, s ebben maguk a rabok is közreműködtek. A dokumentumok és az emlékezések tanúsága szerint Tedej tábortársadalma egy idő után mintha a pionírok világát idéző életrevalóság és a pária létbe süppesztő élhetetlenség mentén kétfelé tagolódott volna. Ennek a megosztottságnak mérséklése végett, sajátos módon, többnyire nem a rabokból kivált-kinevezett táborvezetés, hanem a tábor rendőri vezetése avatkozott közbe − az állami gazdaság vezetői és a velük együtt működő rab táborvezetők ellenében.

A Tedeji Állami Gazdaság a múlt század vége felé − összevonások révén − Hajdúnánási Állami Gazdasággá bővült. Ebből a rendszerváltást követő privatizálás eredményeként Tedej Rt lett. Az utóbbi években 350 körüli alkalmazottal működő részvénytársaság, modernizált gazdaság. Multifunkcionális nagyüzem. Fő profilja: a gabonatermelés és az − elsősorban csonthéjasokra szakosodott − gyümölcstermesztés mellett a sertés- és szarvasmarha-tenyésztés. A helyszín vasúton és közúton Hajdúnánás és Tiszavasvári felől egyaránt könnyen megközelíthető. A rabgazdasági időszak emlékét néhány − időközben komfortosított − istálló, gazdasági épület őrzi. S ezek közelében: a tedeji kivagonírozás hat évtizeddel ezelőtti szakasza mentén, nagyméretű márványtábla, amelyet Apatini Ferenc, gyerekként egykori táborlakó állíttatott fel, a hajdúnánási önkormányzat hozzájárulásával. A táblán a rabok névsora és a „csurmák” időszakának kőbe vésett helyszínrajza látható.

Árkus

Borsós

Borzas-Mihályhalma

Ebes

Elep

Kócs

Kónya

Kormópuszta

Lászlómajor

Lenintanya

Tedej

Tiszaszentimre-Erzsébettanya

:: TELEPESEK Társadalmi Múzeum Alapítvány :: Munkatársak :: Elérhetőségek :: Támogatás :: Kapcsolataink :: Rólunk írták ::
 
:: Copyright Saád József 2010 :: Web design Macskamenta ::