Magunkról :: Táborvilág :: Projektjeink :: Kiállításaink :: Hortobágyjárók :: Dédunokák :: Publikációk :: Havi képmelléklet :: Emlékhelyek

„…amilyen mértékben az emberek a saját kort mindig új kornak, ’újkornak’ tapasztalták, olyan mértékben növekedett a jövő kihívása. Ezért vonatkozik speciális kérdésünk a mindenkori jelenre és annak időközben elmúlt egykori jövőjére.”
Reinhart Kosseleck

2019. január, február, március

Az év pályázatírással, és egyben tervezéssel kezdődött. Alapítványunk megszületésének 15. évfordulójához közeledvén, munkánk összegző szakaszába érkezett. Egyre inkább előtérbe kerül tehát a másfél évtized során felhalmozott ismeretek, források, írásos, képi, térképészeti, hang- és filmanyagban összegyűjtött dokumentumok rendezése, társadalomtörténeti adattárunk átadhatóvá, tovább hasznosíthatóvá tételére irányuló munka. Újra elővettük például 10 éve született kérdőíves kutatásunkat, amit egykori táborlakók körében végeztünk, és az eredményeket áttekintettük korábbi és későbbi terepbejárásaink, interjúink, levéltári kutatásaink során felhalmozott ismereteink fényében. Az összevetések is hoztak új ismereteket. A kutatási adatok és az összes egykori táborlakóról ma ismert adatokban szereplő kormegoszlások hasonlósága megnyugtató például, és a terepen szerzett ismeretek, a sok egyéni életsors, családi történet megismerése sokat segítenek a kormegoszlás furcsaságainak, jellegzetességeinek megértésében, magyarázatában is.


A táborlakók életkorának megoszlása a kitelepítéskor, a 2005–2008 között 246 családról, 1103 egykori táborlakóról készült kérdőíves kutatás adatai alapján.


A táborlakók életkorának megoszlása a kitelepítéskor, 2227 családról, 7917 személyről készülő adatbázisunk alapján, 2018 augusztusában.

De tovább folytatjuk levéltári kutatásainkat is. A tábortársadalom nagy, általános tendenciáinak kutatásán túl, az apróbb részletek is egyre inkább felfénylenek. Tudtuk, ismertük, hogy az egykori „osztályellenségek” körébe, a kényszermunkatáborok lakói közé bekeveredtek (bekeverték őket!) egykori munkásmozgalmi személyek, akár kommunisták is. Szemán Mihály (1907), a két világháború között a diósgyőri vasas szakszervezet titkára, tevékeny szocdem harcos (később Borsoson kényszermunkatábor-lakó) államvédelmi anyagának és a két munkáspárt (MDP és SzDP) egyesülése (1948) előtti Borsod megyei helyzetről szóló „politikai hangulatjelentésnek” az adalékai azonban talán a Rákosi-korszak más témáit kutatók számára is szolgálhatnak adalékokkal.


Szemán Mihály (1907, Miskolc) vasesztergályos. ÁBTL 3.1.5. O-15988/1215/15.


Politikai hangulatjelentések, 1948. febr. 3-febr.26 (5.d) ÁBTL 1.1./174.

2019. április

A tavasszal – szokásosan – beindított terepmunkánkat ezúttal a bácskai határ mentén: Kisszálláson és a Kisszállás – Kelebia térségében kezdtük meg. Ismerős vidéken: tavaly ilyenkor-tájt jártunk itt utoljára. Ezúttal az egykori Boncompagni hercegi uradalom IV-es – almajori – körzetében, Kelebia határában, a múlt század harmincas éveiben gyökeret vert pusztai pionír-társadalom: Négyestelep/Vitéztelep társadalmának maradványait tanulmányoztuk. Kísérőnk Turcsányi László ny. iskolaigazgató volt, aki a tanyás gazdák, tanyabérlők önszerveződő községi életének mindennapjait, a telep szétverését, újjászületését, iskolakörzetesítést követő hanyatlását tanúként és résztvevőként élte meg. Tanár úr a Kisszállás-Négyestelepi Főnix Egyesület egyik vezetőjeként, társaival együtt a ma már nehezen rekonstruálható telep emlékhellyé alakításán fáradozik.


Az egykori Hegedűs-kocsma az 55.sz. út mentén, a Négyestelep/Vitéztelep bejáratánál. Szemben vele – az ugyancsak üresen álló – volt kovácsműhely. A kocsma tulajdonosát, Hegedűs Istvánt (1889) és feleségét, Minorits Margitot (1887) 1950. június 23-án a kormópusztai táborba deportálták. A táborban a férj rendőri brutalitás áldozata lett.


A Klebelsberg-iskola. Az üres templomiskola ma magántulajdonban álló műemlék.


Turcsányi László a romos Új iskola udvarán


Turcsányi László egy helyben maradt tanyalakóval.


A pusztulásból kimentett Kegyeleti Temető bejárata és az Új Golgota.

·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·

2019. május

13-án Budán, a kitelepítettek Szarvas téri emlékművénél Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára  és Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára sajtótájékoztatón ismertették a kormány április 30-i döntését Hortobágyi Deportáltak Emlékhelyének létrehozásáról. A 2022-ben átadásra kerülő látogató- és emlékház-központ Hortobágyon, a községtől megvásárolt telken épül fel. A projekt megvalósíthatóságát célzó előkészületi munkálatok megkezdődtek, kivitelezést a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja irányítja.

21-én Etyeken jártunk, Fischerné Falusi Annánál, akit hat tagú családjával együtt 1953 február 6-án telepítettek ki Tiszaszentimre –Erzsébet-major kényszermunkatáborába. Ekkorra Etyek társadalma – főként az őslakos német ajkú népesség elűzése és deportálása következtében – kicserélődött. A 17 etyeki családot érintő 1953-as kitelepítés volt az utolsó nagyobb volumenű akció a hortobágyi-nagykunsági táborokat „telepesekkel” feltöltő akciósorozatban. A családok többségét nem – a Falusi családot sem – saját házukból vitték el. Bevagonírozásuk idején már – házukból-vagyonukból kiforgatva – a számukra helyben kijelölt csereingatlanban laktak. Szabadulásuk után évek teltek el, mire néhányan újra berendezkedhettek eredeti otthonukban. Falusi Anna ma szülei házában él. A képen látható játék-konyhakredenc és játék-kanapé megjárta Tiszaszentimrét. Anna húga pakolta fel őket elhurcolásuk óráiban.

2019. június

Másfél évtizede folyó programjaink lezárásához közeledve, 20-22. között a Patkós csárda – Nyugati fogadóház környékéről kiindulva, az ismert hortobágyi terepek bejárása, őszi programjaink előkészítése, ismerettárunk bővítése végett. 22-én Hortobágy községben részt vettünk a kitelepített táborlakók és utódjaik emléknapi rendezvényein az ökumenikus emléktemplomban és a sínkeresztnél.

2019. július–augusztus

A nyár folyamán zöld utat kapott évek óta (honlap-bejegyzéseinkben is több ízben) ismételgetett helyreigazítási kérelmünk: kicserélték a Terror Háza Múzeum kitelepítéseket bemutató tábláját. A korabeli rémhírek, mendemondák helyén ettől fogva a témakörre vonatkozó alapvető ismeretek, adatok, földrajzi nevek olvashatók. Közöttük a hortobágyi-nagykunsági kényszermunkatáborok helyben, térképeken és iratokban használatos, pontos elnevezései is. A táblacsere a Ház történetében valószínűleg elviselhető költségtényezőként elkönyvelhető apró mozzanat csupán. A mi szempontunkból viszont jelzésértékű – talán az emlékezetpolitikai rögzültségek oldódására utaló – esemény. Végül is: a rendszer változásának kezdetei után harminc évvel egy civil szervezet remélhet-e többet ennél? Köszönjük.

A BUKSZ 2019. tavasz-nyári számában megjelent Saád József recenziója Gyarmati György – Palasik Mária (szerk.) (2018) Honukban otthontalanok. Tanulmányok az 1951. évi budapesti kitelepítések történetéből. című kötetről. A két téma: a budapesti és a vidéki „osztályellenség” kitelepítésének kutatása jórészt egymástól függetlenül, párhuzamosan, egymásra ugyan néha reflektálva folyik. Pedig a két történetben – a földrajzi és társadalmi hátterek jellegzetes eltérései mellett – sok az érintkezés: például az eljárások lefolytatása, a „jogi” háttere, következményei (tulajdon-fosztás, családi kötelékek szétzilálása) terén. Mára mindkét területen gazdag ismeretanyag halmozódott fel a levéltári források fokozatos feltárása, a visszaemlékezések még mindig gazdagon buzgó forrása, a terepeken folyó aprólékos kutatások nyomán. A sokféle műhelyben halmozódó tudásanyag ma már lehetővé teszi, hogy megszülessen az 1945-1956 közti korszak: a Rákosi-kor társadalomtörténete. Nemcsak a hirtelen benépesülő (túlnépesülő) alföldi pusztákon szenvedő-bolyongó 13500 körüli budapesti kitelepített és a hortobágyi-nagykunsági táborokba deportált 8500 körüli rab sorsa, hanem az életútjaikban követhető történetek: a táborvilág kiépülése, a hadigazdálkodás, a paraszttalanítás, a szocialista Landflucht, a tulajdonok forgatása is. Az eltelt hét évtized pedig már kellő rálátást biztosíthat ahhoz, hogy új fogalmak, értelmezés-változatok, narratívák szülessenek a háború utáni társadalomkísérletről és annak következményeiről.


Budapest, Szarvas tér. Az 1950-1953 közötti kitelepítések emlékművének leleplezése. 2010. október 24. (TTMA)

2019. szeptember

Alapítványunk képviselője: Saád József saját nevén és költségén irodát nyitott az Alfa Csányi Office Center újpesti irodaházában (1043 Budapest, Csányi László utca 34.). Az iroda megnyitását a Telepesek Társadalmi Múzeum Alapítvány gyűjteményeinek megnövekedett helyigénye tette szükségessé. Továbbá több mint másfél évtized után beláttuk, hogy a befejezéshez közeledő programjaink hasznosításának folyamatában felmerült munkálatok (digitalizálás, szakmai kapcsolataink bővítése etc.) gyorsítását jó eséllyel így tudjuk megvalósítani.

Szeptember 23-25.: három napos kiszállás Debrecenbe. A Déri Múzeumban a témáinkhoz kapcsolható dokumentációk (főként kép- és fotóanyag) feltárhatóságának lehetőségei felől tájékozódtunk. Időnk nagyobb részében tavaly megkezdett kutatásunkat folytattuk a Hajdú-Bihar megyei Levéltárban. Munkánk hozamát tekintve, ezúttal is szerény eredménnyel, de reményeinket nem adtuk fel.

Magunkról

Kurátorok

1% szponzorálás

Aktuális

Évről évre:

2019

2018

2017

2016

2015

2014

2013

2012

2011

2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

Dokumentumok

:: TELEPESEK Társadalmi Múzeum Alapítvány :: Munkatársak :: Elérhetőségek :: Támogatás :: Kapcsolataink :: Rólunk írták ::
 
:: Copyright Saád József 2010 :: Web design Macskamenta ::