Magunkról :: Táborvilág :: Projektjeink :: Kiállításaink :: Hortobágyjárók :: Dédunokák :: Publikációk :: Havi képmelléklet :: Emlékhelyek

„…amilyen mértékben az emberek a saját kort mindig új kornak, ’újkornak’ tapasztalták, olyan mértékben növekedett a jövő kihívása. Ezért vonatkozik speciális kérdésünk a mindenkori jelenre és annak időközben elmúlt egykori jövőjére.”
Reinhart Kosseleck

2020. január

A hideg hónapokban – mint mindig – a könyvtár és a levéltár működésünk terepe. Levéltár – az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Leváltára – biztosított lehetőséget és nyilvánosságot összegezés előtt álló kutatásaink bemutatására: 9-én Saád József A militarizált Hortobágy 1950-1953 c. tarthatott itt előadást az intézmény Történelmi Kávéház -sorozatában.

Ugyanitt a témánkhoz kapcsolódó életutak táborokon belüli-kívüli alakulását bogozgatva elképesztően mozgalmas, brutális fordulatokkal teli esettel találkoztunk. Hogy az ötvenes évek társadalomtörténete pikareszkregénybe illő történetekben bővelkedik, arra a legjobb példát talán Bálint László 2005-ben írt dokumentum-kalandregénye szolgáltatja. Ennek „hőse” egy „Bán László” fedőnéven működő kettős (ÁVH - UDB) ügynök, akinek halállal végződő ámokfutását Bálint 23 vaskos ügyiratköteg alapján rekonstruálta. (A történetnek „hortobágyi” vonatkozása is van, ennek mi jártunk utána csongrádi kutatásaink során.) Hasonlóan ehhez, kalandregénybe (kalandfilmre?) kívánkozik Balaton József (1909) körmendi lakos ügye is, aki (kalandvágyból? félelemből?) 1950-ben „Nyugatra szökött”. Azán időnként mégis hazatért, át-átlépve az ekkor már mind veszélyesebbé vált határon. Ezáltal nemcsak önmagát keverte kémgyanúba (ki tudja: talán kém is lett?), de itt hagyott feleségét és kényszerűen családfővé előlépett fiát, Imrét (1934) is. Sőt: öt rokoncsalád fejére is ráhúzta a bajt. A férfiak börtönbe, az asszonyok és gyerekek pedig Hortobágyra, készszermunkára kerültek. Utóbbiak 1953-ban szabadultak, előbbieket pedig 1956 sodorta ki a börtönökből. Vagy aztán tovább is. A fiatal, ambiciózus, korábban polgári iskolát is végzett Balaton Imre például november 4-e után átlépte a magyar határt. Szüleivel és menyasszonyával, valamint 150-200.000 körüli honfitársával együtt.

2020. február

A hortobágyi táborokba hurcolt magyarországi görög menekültek után nyomozva, az ÁBTL-ben a Rákosi-korszak börtönvilágának bugyraiba (az ÁVH börtöneibe) is bekukkanthattunk. A „Gyűjtő” 1951. a december 4-i napi jelentése szerint Balaska Péter (1914) görög őrizetest ekkor szállították a Bihar megyei osztálytól az „intézetbe”.
A Balaska-házaspár (és még 3 görög személy) 1951. augusztus 22-i érkezését a borzasi tábor rendőrsége, de a táborban a rablistát titokban vezető, Udvarról odahurcolt fiatalasszony, Schrem Ádámné (1922) is megörökítette. Sőt: néhány sorstársuk még fél évszázad után is emlékezett rájuk, főként persze a feleségre, Alexandrára (1914). Schleining Károly (1926), Babarcról deportált fiatalember például, aki ekkorra már tapasztalt túlélő volt: a frontot és az orosz hadifogságot is megjárta. Hazatérve már csak abba a „csereingatlanba” térhetett vissza, ahova az 1723-ban Babarcra telepesnek jött családját időközben áttelepítették, miután az 1946-os sváb kitelepítést megúszták. Hortobágyra már együtt deportálták őket – „telepesnek”. Károly Mandzsúriában egy japán hadifogoly társától kezdett el angolul tanulni. Borzason a Bostonban született Balaska Alexandrától újabb leckéket vehetett. Ez az Alexandra a férjével együtt az USA-ból jött, az apja gazdag hajós kereskedő volt. (...) A kislányukat is elvették tőlük, valami gyerekintézménybe vitték.” – emlékezett vissza 2004-ben. Más tanítványa is akadt az amerikai-görög asszonynak a borzasi táborban: a volt mohácsi rendőrkapitány 17 éves gimnazista fia: Gálszécsy András is buzgón tanult tőle angolul. (Sőt, ő még a „tankönyvet”, egy 1950-es bostoni kiadású angol-magyar zsebszótárt is örökölt tőle.)   

De térjünk vissza a Gyűjtőbe, a férjhez! Ahol persze ő nem egyedüli görög volt „az őrizetesek” között. Egy1952. március 27-i jelentés kifejezetten róluk szól: Balaskáról és még 13 férfi és 4 női görög rabról. Utóbbiakat Kistarcsáról vette át „az intézet”. Balaska Péter nem volt könnyű eset: hol éhségsztrájkba kezdett, hol levélben követelte, hogy hallgassák ki, hol „a cellájából kiabál, lármázik”. „Beszélni vele nem tudunk.” – jelentették a nyelvtanulás iránt kevésbé fogékony őrök. Egy alezredesi ellenőrzés nyomán 1952. október 7-i jelentésük szerint az immár 10 hónapja ott tartott rabjukat még egyszer sem sikerült kihallgatni. 1952 szeptemberében ugyan a szabadulók között említik Balaska Pétert, de egy 1953. július 9-i bejegyzésből úgy tűnik, hogy csak a Gyűjtőből szabadult, valójában „a cég” egy másik intézménye vette át – amint ez a „szabadulók” körében meglehetősen elterjedt volt akkoriban. Hogy aztán találkozott-e valaha a Hortobágyról „szabadulása” után ugyanott munkát vállaló feleségével, megtalálták-e gyereküket, lettek-e még egy család, arról már (még) semmi nyom.


Borzas, Darvas-halom, 2012. Egy megmaradt tájékozódási pont a mára eltűnt tábor rekonstruálásához. (Juhász Tibor felvétele)

Február 20-án a Nemzeti Emlékezet Bizottsága a recski kényszermunkatábor létesítésének hetvenedik évfordulójához kapcsolódva, tudományos ülés keretében emlékezéssorozatot kezdeményezett. A Magyar Gulág nyitókonferencián alapítványunk képviseletében Saád József Telepes táborok az Alföldön, 1950-1953. A történet rekonstruálhatóságának lehetőségei és korlátjai címmel tartott előadást. 

2020. március

A hónap nagyobb felében se könyvtár, se levéltár, se terep – a vírus kiszorított működésünk szokványos tereiből. Az önkéntes lakáskaranténba kényszerülés előtti héten még – futólagos látogatás erejéig - útba ejtettem Kisszállást. Tavaly áprilisban voltam itt utoljára Turcsányi László nyugalmazott iskolaigazgató kíséretében. Akkor a feleségével együtt Kormópusztára deportált Hegedűs István volt kocsmáját kerestük fel. A régóta üresen álló kocsma és szemben vele, az út túloldalán az elhagyott kovácsműhely a mára ugyancsak lepusztult Vitéztelephez tartoztak. Nem álltunk meg a kocsmánál, a telepet is bejártuk. >> Fényképeztem a látnivalókat. Az 1949 óta hivatalosan Négyestelep néven ismert tanyavilág a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben még életképes közösséget magába foglaló, lakott terület volt.

Most nem mentünk ki a romos tanyákhoz, az elsüllyedtségből „visszahozott” sírkerthez, az eladásra kínált műemlék-iskolához, ahol Turcsányi tanár úr közel két évtizeden át néptanítóként működött. Vitéztelep-Négyestelep történetéről beszélgettünk, a témában összegyűlt dokumentációt is lapozgatva. Hamar szót értettünk. Tanár úr és a rendszerváltozás kezdetén alakult munkaközössége és annak utódszervezete: a Kisszállás-Négyestelepi Főnix Egyesület végül is a mi alapítványi munkánkkal rokon rekonstrukciós tevékenységet folytat. Ők inkább in vivo, mi jobbára virtuális megjelenítésben. Működésünk hatásfoka sem sokban különbözik egymástól. Az idei első – remélhetőleg nem utolsó – kiszállás hozamának összefoglalása MŰHELY rovatunkban olvasható.


Turcsányi László Négyestelep Új Iskolájának udvarán. 1960-as évek, 2019.

·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·

2020. április

A Home office-ban eljött a rendezések, összegzések ideje. Korábban beszámoltunk a több honfitársával hortobágyi kényszermunkatáborba hurcolt Balaska (Balaskas) Péter (1914) görög származású rab hányattatott sorsáról. A hortobágyi deportálásból az ÁVH börtönébe internálták >> l. 2020. februári bejegyzésünket.

A levéltári (ÁBTL) nyomozás során (még a karanténbe szorulásunk előtt) megtalált új szálak nagy történethez vezettek el: a Magyarországra akkreditált amerikai követ: Christian Magelssen Ravndal (1899-1984) ötkötetes dossziésorozatban megőrzött állambiztonsági anyagához. Balaskas Péter ugyanis internálásának megszűnése után, 1953 novemberében amerikai állampolgárságára hivatkozva, az amerikai követségre ment, ahol sofőrként alkalmazásba is került. Az esemény nem kerülte el az 1953 nyarán már a Belügyminisztériumba integrált államvédelem figyelmét. A beszédes nevű Szikla Péter államvédelmi százados, az I/1. alosztály vezetője – több fontos információ mellett – a követ Balaskas amerikai állampolgárságának elismertetése ügyében tett erőfeszítéseiről is informálja feletteseit egy 1954. februári jelentésében.

A budapesti tisztségében 1951 óta működő C. M. Ravndal személyével ekkor már dokumentáltan „kihárítás céljából” foglalkozott a cég. Az amerikai-norvég szülőktől Bejrutban született, az I. világháborút katonaként végig szolgáló fiatalember 1921-ben lépett külügyi pályára. Európában, Kanadában, Dél-Amerikában teljesített szolgálatot. Budapestre éppen Uruguay-ból érkezett. A világpolgár, kultúrakedvelő, zeneértő férfi, aki társaságban még Petőfi-verseket is szívesen szavalt magyarul, rajongott Fischer Annie zongoraművészetéért és általában ismerősen mozgott a korabeli magyar kulturális életben, nem lehetett kívánatos személy az elhárítás számára. „Kiutasításához feltétlenül ki kell válogatni azokat a dokumentációkat, amelyek tevékenységét bizonyítják és felhasználhatók ellene dekonspiráció veszélye nélkül” – jelezte 1954 szeptemberében összefoglaló jelentésében Szécsi Márton államvédelmi főhadnagy. Ehhez ügynökök tömeges beszervezésén túl – kis szálként – jól jött Balaskas Péter „ügye” is.
Őt ugyanis 1954 márciusában a Petőfi téri görög ortodox templom kirablásán kapták el egy honfitársával együtt (mit ad Isten: az államvédelem fotósai éppen jelen voltak). Balaskas ekkor már tudomással bírt arról, hogy a hortobágyi rabságból kiszabadult felesége (Alexandráról bővebben volt szó februári bejegyzésünkben) egy másik férfival visszatért Görögországba. Balaskas felelősségre vonása nem történt meg. Ő ugyanis „az USA Követség többszöri közbenjárására és kérésére, hivatkozva nevezett amerikai állampolgárságára, 1954 júniusában a Magyar Külügyminisztérium hozzájárulásával végleg elhagyta Magyarországot.” De ahhoz kellett még két év, hogy 1956. augusztus 8-án Ravndal is végleg elhagyja posztját és Magyarországot. Az ő története is feldolgozásra vár még.


Ravndal amerikai követ és felesége. A kép Vargáné, Kámetler Éva tulajdonában (TTMA-archívum). A követhez ez a „hortobágyi” szál is kapcsolódik. A kép tulajdonosának édesanyját: Kámetler Lászlóné Bogya Borbálát ugyanis szüleivel és nagyapjával 1951. július 23-án hurcolták el Vasszentmihályról Elepre (a nagyapa, Horváth Kálmán ott is halt meg). Kámetlerné – aki állapotosan került a táborba, és lányát ott szülte meg – 1949-től 1951-ig az amerikai követ háztartásában dolgozott. A képet a család megőrizte.

2020. május

Nézem a naptáramat, május 18. de. 10 óra: találkozás Hortobágyon, a Nagycsárda parkolójában. Igen. Onnan 8-10 fős csoportunkkal irány a közeli Kungyörgy-telep és ott a víztorony. A torony sisakja alól, 23 méteres magasságból körbe nézve (fotózva, filmezve) jó időben – és milyen ragyogó napra ébredtünk ma! – rálátás nyílik szinte az egész Hortobágyra. A közeli Halastavakra, a Kungyörgyi és az Akadémiai tavakra, a Halastavakon túl a kócsi, kecskési és csegei pusztákra, észak-keleti irányban Mátára,dél-keletre a Hortobágy községhez közeli Malomházi tóra, mellette a Vadasparkra, és rajtuk túl Pentezug, Angyalháza, Borzas és Szelencés legelőire. Csaknem az egész pusztára. A helyszínekre, ahova már délután elindultunk volna terepjárókon. És ahol folytattuk volna a pusztajárást másnap is, miután este szimpóziummal egybe kapcsolt vacsoraközi társalkodás közben meghánytuk-vetettük volna a látottakat és a még előttünk álló látnivalókat. Esetleg még egy slambuccal is megtoldva a tanulmányút kulináris vonatkozásait.

No, ebből nem lett semmi, és nem is lesz valószínűleg. Pedig – jegyzeteimet nézve – a program elég jól összeállt, majdnem minden egyeztetve, alig van igazítani való rajta.

Szobafogságra ítélve, ha kissé elvadul is az ember a kinti világtól, belevetheti magát egy másik világba: gépi nyilvántartásainak rendbehozásába, elfekvő jegyzeteibe, elfelejtett ötleteibe, félkész írásaiba, dokumentumok, adatok, többé-kevésbé rendezett tömegének rendbe hozásába. Ha szerencsés, mind ehhez még ösztönzés is érkezhet a külvilágból. Például egy online interjúajánlat, ezúttal a >> Vasárnap c. magazintól.
 Az interjút záró kérdés és válasz annak illusztrálására, hogy adódik munka a karanténban is, van mit rendeznünk:  

"– Közel húsz éve kutatja ezt a témát, az ország számos levéltárában végzett feleségével együtt alapos gyűjtőmunkát. Eredményeikből mit érez a legfontosabbnak? Melyek a még megoldásra váró legfontosabb kérdések?

Feleségemmel – egyúttal munkatársammal: Nagy Máriával – azt az ismeretmennyiséget érezzük legfontosabbnak, ami egyelőre többé-kevésbé rendezve, gépben van: digitalizált formában érhető el, közcélú hasznosulása informatikai feldolgozást, prezentációs technikákban gyakorlott szakemberek bekapcsolását feltételezi. Ami kiadványainkban, kiállításainkon, honlapunkon: www.telepesek.hu dokumentált, az töredéke ennek – a hortobágyi kitelepítések történetén messze túlmutató – társadalomtörténeti tényanyagnak. Mint alapítványunk nevéből kiderül: több mint másfél évtizeddel ezelőtt társadalmi múzeumot hoztunk létre. Múzeumot, azaz ismeretek tárát, amelynek „fiókjai” röviden összefoglalva: 8000 körüli személy, 2200 körüli család adatai (SPSS file); kérdőíves felmérés: 251 család, 1108 személy adatai, életeseményei a szabadulás után (SPSS file); interjútár: hanganyagok, leírt interjúk volt táborlakókkal, volt helyszíneken élőkkel; útibeszámolók: a terepmunkák dokumentumai; térképtár: tábori helyszínek, országos és megyei térképek; fotótár: a táborok és kitelepítések helyszínei, korabeli és későbbi családi fotók; levéltári dokumentáció: megyei levéltárak, MNL, ÁBTL, OSA Archívum; írásos visszaemlékezések, tábori naplók, levelek, kéziratok és publikált munkák; táborkrónikák, táborfolklór: korabeli rajzok, képek, versek, csasztuskák stb.; telepes könyvtár: a korszakról, táborokról megjelent kiadványok; telepes filmtár: dokumentum- és játékfilmek, videók a hortobágyi és azon kívüli táborvilágról, törvénysértésekről, a Rákosi-korszakról."

Mindebből következően: bőven van tennivalónk még, és ezek eddigieknél eredményesebb megvalósítására talán az esélyeink is jobbak lesznek a közeli jövőben, amikor az újragondolások kényszere bizonyára a történeti emlékezetre és emlékezetpolitikára is kiterjed. Állunk elébe.

 

Magunkról

Kurátorok

1% szponzorálás

Aktuális

Évről évre:

2020

2019

2018

2017

2016

2015

2014

2013

2012

2011

2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

Dokumentumok

:: TELEPESEK Társadalmi Múzeum Alapítvány :: Munkatársak :: Elérhetőségek :: Támogatás :: Kapcsolataink :: Rólunk írták ::
 
:: Copyright Saád József 2010 :: Web design Macskamenta ::