Magunkról :: Táborvilág :: Projektjeink :: Kiállításaink :: Hortobágyjárók :: Dédunokák :: Publikációk :: Havi képmelléklet :: Emlékhelyek

„…amilyen mértékben az emberek a saját kort mindig új kornak, ’újkornak’ tapasztalták, olyan mértékben növekedett a jövő kihívása. Ezért vonatkozik speciális kérdésünk a mindenkori jelenre és annak időközben elmúlt egykori jövőjére.”
Reinhart Kosseleck

2020. január

A hideg hónapokban – mint mindig – a könyvtár és a levéltár működésünk terepe. Levéltár – az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Leváltára – biztosított lehetőséget és nyilvánosságot összegezés előtt álló kutatásaink bemutatására: 9-én Saád József A militarizált Hortobágy 1950-1953 c. tarthatott itt előadást az intézmény Történelmi Kávéház -sorozatában.

Ugyanitt a témánkhoz kapcsolódó életutak táborokon belüli-kívüli alakulását bogozgatva elképesztően mozgalmas, brutális fordulatokkal teli esettel találkoztunk. Hogy az ötvenes évek társadalomtörténete pikareszkregénybe illő történetekben bővelkedik, arra a legjobb példát talán Bálint László 2005-ben írt dokumentum-kalandregénye szolgáltatja. Ennek „hőse” egy „Bán László” fedőnéven működő kettős (ÁVH - UDB) ügynök, akinek halállal végződő ámokfutását Bálint 23 vaskos ügyiratköteg alapján rekonstruálta. (A történetnek „hortobágyi” vonatkozása is van, ennek mi jártunk utána csongrádi kutatásaink során.) Hasonlóan ehhez, kalandregénybe (kalandfilmre?) kívánkozik Balaton József (1909) körmendi lakos ügye is, aki (kalandvágyból? félelemből?) 1950-ben „Nyugatra szökött”. Azán időnként mégis hazatért, át-átlépve az ekkor már mind veszélyesebbé vált határon. Ezáltal nemcsak önmagát keverte kémgyanúba (ki tudja: talán kém is lett?), de itt hagyott feleségét és kényszerűen családfővé előlépett fiát, Imrét (1934) is. Sőt: öt rokoncsalád fejére is ráhúzta a bajt. A férfiak börtönbe, az asszonyok és gyerekek pedig Hortobágyra, készszermunkára kerültek. Utóbbiak 1953-ban szabadultak, előbbieket pedig 1956 sodorta ki a börtönökből. Vagy aztán tovább is. A fiatal, ambiciózus, korábban polgári iskolát is végzett Balaton Imre például november 4-e után átlépte a magyar határt. Szüleivel és menyasszonyával, valamint 150-200.000 körüli honfitársával együtt.

·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·

2020. február

A hortobágyi táborokba hurcolt magyarországi görög menekültek után nyomozva, az ÁBTL-ben a Rákosi-korszak börtönvilágának bugyraiba (az ÁVH börtöneibe) is bekukkanthattunk. A „Gyűjtő” 1951. a december 4-i napi jelentése szerint Balaska Péter (1914) görög őrizetest ekkor szállították a Bihar megyei osztálytól az „intézetbe”.
A Balaska-házaspár (és még 3 görög személy) 1951. augusztus 22-i érkezését a borzasi tábor rendőrsége, de a táborban a rablistát titokban vezető, Udvarról odahurcolt fiatalasszony, Schrem Ádámné (1922) is megörökítette. Sőt: néhány sorstársuk még fél évszázad után is emlékezett rájuk, főként persze a feleségre, Alexandrára (1914). Schleining Károly (1926), Babarcról deportált fiatalember például, aki ekkorra már tapasztalt túlélő volt: a frontot és az orosz hadifogságot is megjárta. Hazatérve már csak abba a „csereingatlanba” térhetett vissza, ahova az 1723-ban Babarcra telepesnek jött családját időközben áttelepítették, miután az 1946-os sváb kitelepítést megúszták. Hortobágyra már együtt deportálták őket – „telepesnek”. Károly Mandzsúriában egy japán hadifogoly társától kezdett el angolul tanulni. Borzason a Bostonban született Balaska Alexandrától újabb leckéket vehetett. Ez az Alexandra a férjével együtt az USA-ból jött, az apja gazdag hajós kereskedő volt. (...) A kislányukat is elvették tőlük, valami gyerekintézménybe vitték.” – emlékezett vissza 2004-ben. Más tanítványa is akadt az amerikai-görög asszonynak a borzasi táborban: a volt mohácsi rendőrkapitány 17 éves gimnazista fia: Gálszécsy András is buzgón tanult tőle angolul. (Sőt, ő még a „tankönyvet”, egy 1950-es bostoni kiadású angol-magyar zsebszótárt is örökölt tőle.)   

De térjünk vissza a Gyűjtőbe, a férjhez! Ahol persze ő nem egyedüli görög volt „az őrizetesek” között. Egy1952. március 27-i jelentés kifejezetten róluk szól: Balaskáról és még 13 férfi és 4 női görög rabról. Utóbbiakat Kistarcsáról vette át „az intézet”. Balaska Péter nem volt könnyű eset: hol éhségsztrájkba kezdett, hol levélben követelte, hogy hallgassák ki, hol „a cellájából kiabál, lármázik”. „Beszélni vele nem tudunk.” – jelentették a nyelvtanulás iránt kevésbé fogékony őrök. Egy alezredesi ellenőrzés nyomán 1952. október 7-i jelentésük szerint az immár 10 hónapja ott tartott rabjukat még egyszer sem sikerült kihallgatni. 1952 szeptemberében ugyan a szabadulók között említik Balaska Pétert, de egy 1953. július 9-i bejegyzésből úgy tűnik, hogy csak a Gyűjtőből szabadult, valójában „a cég” egy másik intézménye vette át – amint ez a „szabadulók” körében meglehetősen elterjedt volt akkoriban. Hogy aztán találkozott-e valaha a Hortobágyról „szabadulása” után ugyanott munkát vállaló feleségével, megtalálták-e gyereküket, lettek-e még egy család, arról már (még) semmi nyom.


Borzas, Darvas-halom, 2012. Egy megmaradt tájékozódási pont a mára eltűnt tábor rekonstruálásához. (Juhász Tibor felvétele)

Február 20-án a Nemzeti Emlékezet Bizottsága a recski kényszermunkatábor létesítésének hetvenedik évfordulójához kapcsolódva, tudományos ülés keretében emlékezéssorozatot kezdeményezett. A Magyar Gulág nyitókonferencián alapítványunk képviseletében Saád József Telepes táborok az Alföldön, 1950-1953. A történet rekonstruálhatóságának lehetőségei és korlátjai címmel tartott előadást. 

Magunkról

Kurátorok

1% szponzorálás

Aktuális

Évről évre:

2020

2019

2018

2017

2016

2015

2014

2013

2012

2011

2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

Dokumentumok

:: TELEPESEK Társadalmi Múzeum Alapítvány :: Munkatársak :: Elérhetőségek :: Támogatás :: Kapcsolataink :: Rólunk írták ::
 
:: Copyright Saád József 2010 :: Web design Macskamenta ::